Szatmárnémetiben Magyarország és Románia miniszterelnök-helyettese, valamint magyarországi és romániai római katolikus és görögkatolikus érsekek és püspökök jelenlétében áldották meg a felújított római katolikus püspöki székesegyházat szombaton. A műemlék-felújítást az Európai Unió, valamint a román és a magyar állam finanszírozta - jelentette az MTI tudósítója.

A püspökség az Európai Unió regionális operatív programja keretében nyert 10,8 millió lejes (771,1 millió forint) támogatást az épület teljes felújítására, és ezt az összeget a román kormány 1,9 millió lejjel (135,6 millió forint) egészítette ki. A püspökség önrésze 260 ezer lej (18,5 millió forint) volt. A beruházás során előre nem látott többletköltségek fedezését a magyar kormány vállalta, kétmillió lej (148 millió forint) értékben.

A felújítás során a bádogtetőt réztetőre cserélték, restaurálták a székesegyház kő- és fémelemeit, kicserélték a padlót, korszerűsítették a fűtésrendszert, újrarendezték a templom udvarát.

"Ahol új templom épül, ott, ahol a régi templomot felújítják, ott, ahol helye van az újnak a régi mellett, ott, ahol a holnapot a tegnapi napra építik, és ott, ahol a vékony gyökerek, a hajszálerek életben maradnak, ott erős közösség él, amely képes megmaradni, képes újat teremteni, képes tervezni és építkezni" - mondta Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ politikusa.

Cseke Attila romániai fejlesztési, közigazgatási, és közmunkálatokért felelős miniszter elmondta: az általa vezetett tárca Erdélyben és Partiumban 54 műemléképület felújítását finanszírozza, amelyek közül 28 templom vagy székesegyház. Ezekkel a felújításokkal "megerősítjük a gyökereinket, felmutatjuk értékeinket, ugyanakkor a jövő felé is fordulunk."

Minden keresztény közösségnek feladata templomot építeni, nemcsak kőből, hanem lélekből is - mondta az MTI szerint Schönberger Jenő szatmári püspök prédikációjában. Ha a szatmári székesegyház szerényebb is, mint a szomszédos egyházmegyék püspöki katedrálisai, sok ember hitének, szeretetének, áldozatkészségének a tanúja - tette hozzá a püspök.

A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye 1804-ben jött létre, miután az Egri Egyházmegyét három részre osztották. Az ez után épült püspöki székesegyházat 1837. augusztus 20-án szentelték fel.