Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A 2008-ban újjá élesztett szakmai pályázaton családi ház, kis társasház, valamint középület kategóriában oszt ki fődíjat a zsűri, ami mellett két szakmai és további 5 támogatói díj odaítéléséről is dönt. Sőt a szervezők második éve a közönség véleményét is megkérdezik.

Idén 13 középület és 29 családi ház került az Év háza pályázat elismert szakemberekből álló zsűrijének asztalára. A pályázatot évről-évre a Magyar Építész Kamara, a Magyar Építőművészek Szövetsége szakmai védnökségével írják ki, fenntartását pedig az építőipar legnagyobb gyártóinak együttműködése és támogatása teszi lehetővé.

Családi ház kategóriában a fődíjat idén Földes László és Lukács Anna egy téglaburkolatos, elegáns sasadi villa tervezéséért kapta.

Kép: Napi.hu

A legjobb középületért járó díjat Csillag Katalinnak és Gunther Zsoltnak, a már sok hazai és nemzetközi elismeréssel büszkélkedő MOME Campus tervezőinek ítélte oda a zsűri (lásd címlapképünk).

Az Év háza pályázat ma már az állandóságot, az értékállóságot képviseli a magyar építészeti közéletben" – mondta a díjátadón Szoják Balázs az Év háza pályázat kurátora, aki az idei, családi ház kategóriában, a független zsűri által fődíjjal jutalmazott sasadi családi házról mondott értékelésében többek így fogalmazott: „Egy kiváló, és már többször díjazott építész idén ismét pályázott. És ismét példaértékűt alkotott mindannyiunk számára. Földes László épülete, egy részletekre kiterjedő és kétségkívül alapos tervezési folyamat eredménye. A végeredmény tiszta formáival, minőségi anyagaival és megvalósításával csendes harmóniát hozott létre a kert és a közvetlen és távolabbi környezete között.”

A MOME Campus értékeléséről a zsűri képviseletében Fazakas György, Ybl-díjas vezető építész elmondta: „Csillag Katalin és Gunther Zsolt érdeme, hogy az 1954-ben épült főépület tengelyére szervezett új épületegyüttes önálló építészeti karaktere jól illeszkedik a teljes együttesbe, sőt az alkalmazott „kopilit” üvegrendszer még a 60-as 70-es évek ipari épülettervező gyakorlatára is utal. A campusfejlesztés által gyökeresen megújult fizikai környezet, az új intézményi keretek arra késztetik az egyetemi hallgatókat és oktatóikat, hogy egy szabadabb, kreatívabb alkotói légkörben végezzék tanulmányaikat, és képzésük befejezése után világszínvonalú alkotókká váljanak.”

A pályázatról, az értékelésekről és a 7 különdíjasról további információkat a www.evhaza.hu oldalon olvashat.