Ezért nehéz elhagyni a mamahotelt

A magyarok 80 százaléka szerint csakis egy saját lakás adhatja meg az otthon biztonságát, ám ennek megszerzése hatalmas kihívás, különösen a fiatalok számára az anyagi körülmények miatt - állapítja meg az OTP Bank Hello Otthon kutatása, melyből kiderült, a felmérésre válaszolók 40 százalékának semmilyen lakáscélú megtakarítása sincs.
Szepesi Anita, 2018. június 9. szombat, 10:55

Négy fiatal európaiból (25-34 év közöttiek) egy még mindig a szülői házban lakott 2016-ban - derül ki az Eurostat adataiból. Az elsők között a finn, a dán és svéd fiatalok hagyják el a családi fészket, míg a magyarok a középmezőnyben végeztek a 27 éves átlagéletkorral.

Hazánkban az egyik legnagyobb a különbség annak tekintetében, hogy mikor kezdenek önálló életet a nők és férfiak. A nők ugyanis már 26 évesen elköltöznek otthonról, míg a férfiak mindezt csak 29 éves korukra hajlandóak meglépni. Ezt támasztja alá az OTP Hello Otthon kutatása is, miszerint a mamahotel szolgáltatásokat elsősorban a férfiak élvezik itthon, és ez az arány Észak-Magyarországon és a falvakban magasabb az átlagnál.

Kormos Zoltán, az OTP Bank Lakás Hitelek Főosztályának igazgatója szerint az egyre dráguló lakásárak mellett különösen felértékelődik a széles lakástámogatási rendszer elemeinek tudatos, jól megtervezett igénybevétele a finanszírozási konstrukció összeállításkor. A csok és lakás-takarékpénztári megtakarítás mellett további konstrukciók akár milliókkal is növelhetik egy család lakásvásárlásra szánt költségvetését.

Az OTP Bank tapasztalatai szerint az ügyfelek a csok mellett egyre gyakrabban kötnek hitelük mellé lakás-takarékpénztári szerződést, ami amellett, hogy évi 30 százalékos, maximum évi 72 ezer forint összegű állami támogatást jelenthet, a befizetések után, a megtakarítási idő lejártát követően fix kamatozású lakáskölcsön felvételi lehetőséget is biztosít.

Fotó: Shutterstock

HOZZÁSZÓLÁSOK