Ezért nem érzik a kkv-k az építőipar bővülését

Elmozdult a holtpontról az építőipar, de mivel a nem nagy számú, de jelentős értéket képviselő megbízások - út-, és vasútépítés, sportlétesítmények építése, kórházi rekonstrukciók - szűk körben koncentrálódnak, a termelésbővülést az ágazat 90 százalékát kitevő mikro- és kisvállalkozói kör alapvetően nem érzékeli - mondta lapunknak az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) alelnöke.
Napi.hu, 2013. október 16. szerda, 18:39
Fotó: Napi.hu

Koji László azt is kiemelte, hogy az augusztusi 14,5 százalékos termelésnövekedés értékelésekor érdemes figyelembe venni, hogy az a rendkívül alacsony 2012. augusztusi teljesítményhez képest realizálódott, ahhoz a hónaphoz képest, amely során a 6 éve folyamatos mélyrepüléseben lévő ágazat újabb 5 százalékot veszített a termelési értékéből. Emellett a bővülést azért is nehéz érzékelni, mert míg az ágazat normális működésekor évi 2300 milliárd forintot termelt, tavaly 1600 milliárd forintra süllyedt a kibocsátása.

Ahhoz, hogy a cégek számára a javulás észrevehető legyen, nagy számú magasépítési megbízás megjelenésére van szükség - hangsúlyozta az ÉVOSZ alelnöke. Noha az bizakodásra ad okot, hogy a szerződésállomány év per év alapon 24,3 százalékkal nőtt, ám a kkv-knak munkát biztosító lakásépítési és felújítási szektor továbbra is mozdulatlan, pedig egy jól kidolgozott otthonteremtési programra költött támogatás minden egyes forintja négyszeres összeget vonzana az építési szektorba - fogalmazott Koji László, aki év végére összesen 7 százalékos növekedést vár.

Továbbra is 4 százalékos építőipari termelésbővüléssel számol éves szinten a GKI Gazdaságkutató Zrt. - válaszolta kérdésünkre Petz Raymund, ügyvezető igazgató, aki szintén arra figyelmeztet, hogy a jelenlegi növekedést az egy évvvel ezelőtti mélyponthoz viszonyítva érdemes értékelni. A szerződésállomány alakulása kapcsán Petz megjegyezte, nincs jele trendváltásnak az építési szektorban, azaz változatlanul a mélyépítés  - út, vasútépítések, infrastruktúrális beruházások - működtetik az ágazatot.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

oreghalasz, 2013.10.17 19:31

@acdc: Azt Orbán nem hazudta, hanem jól tudja ,hogy az építőipar a húzó ágazat és ott jelentkezik először a gazdaság fel lendülésének a hatása. Nem kétséges az,hogy az megtörtént mert a KÖZGÉP minden jelentősebb út-hídépítésekben nyerő helyzetben van és nem egyedül mindig segít valamelyik külföldi érdekeltségű cégen úgy mint .STRABAG. COLAS. SWITELSKY, MAGYARASZFALT,. Kisegíti az említett cégeket és beveszi a konzorciumba ,lehet ,hogy azért mert neki nincs sem szakember gárdája ,sem aszfaltkeverő telepe csak politikai kapcsolata és pénz lenyúlási gyakorlata. Orbán pedig Simicskától szerzi az információt az pedig támadhatatlan ,a útépítési árak nem véletlenül duplázódtak meg az utóbbi időkbe ,nincs már a GVH élén az a NAGY ZOLTÁN aki képes volt a kartellezésekért milliárdos büntetést kiszabni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

acdc, 2013.10.17 12:21

@homeros: A térkő az tényleg nagyon megy, az egész Kiskunságot le lehet még fedni. Újgazdagéknál is az a divat.
Jó autópályát,acélt viszont csak nemzeti csuti kősziklából lehet építeni.
Kár, hogy nincs elég zseton a Dunaferr-re. Ha rajtuk múlna a Tiborcz gyerek tőzegével olvasztanák az acélt.:)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Kotkodus, 2013.10.17 11:52

@Kotkodus: és csapjuk hozzá a magyar kkv-k foglalkoztatási különbségét... kétszeres szorzóval...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Kotkodus, 2013.10.17 11:11

@Kotkodus: és mielőtt valamelyik okostojás azt írja, hogy a magyar vállalkozó az itthon ruházza be a nyereséget, arra kérem, hogy először készítsen listát az elmúlt 3,5 év közbeszerzést nyert magyar cégek legújabb beruházásairól és munkaerő-felvételéről. és utána vessük össze a leépített külföldi tulajdonú cégek megszüntetett álláshelyeinek számával...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Kotkodus, 2013.10.17 10:50

csak a hűbéresek részesülnek az állami morzsákból. ez a "nemzeti" recept. az ugyan tény, hogy magyar tulajdonú vállalkozások nagyobb arányban részesülnek ma a (nyilvánosság elől elzárt...) közbeszerzésekből, de az adófizetőknek ez többe kerül és ráadásul még a magyar tulajdonos munkavállalói sem járnak semmivel jobban, mint egy hasonló területen aktív ny.európai cég munkavállalói (sőt)...
ergo valóban előnyt élvez a magyar, de a sok birka nem érti, hogy ez nekik semmilyen előnnyel nem jár...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html