Budapesten még mindig a belvárosi kerületekben történik a legtöbb bűncselekmény. A sorrend azonban változott, 2014-ben az V. kerületben regisztrálták a legtöbb bűnesetet, a VI. kerületben a számok alapján javult a közbiztonság, így a kerület egy helyet "javítva" a második helyre lépett. A legbűnösebb első ötben még az I., VIII., IX. kerület található - írja az Otthontérkép elemzése.

A legkevesebb bűncselekményt 2014-ben is Pest külső részein a XVI., a XVII., és a XVIII. kerületekben regisztrálta a rendőrség, a sorrendben nincs nagy változás. Ami igazán érdekes, hogy a legkevesebb és legtöbb bűncselekményt elszenvedő kerületek közötti közel tízszeres különbség csökkent 2014-re.

Siófok veszélyes, Sopron biztonságos

A vizsgált vidéki városok közül 2014-ben is Siófokon volt a legtöbb bűncselekmény, több mint 1100 bűneset, ez ezer lakosra vetítve, több mint 47 esemény, ami 2013-hoz képest jelentős csökkenés. Siófokon a kiemelkedő turizmus miatt nyaranta megsokszorozódik a település "lakossága", így nem is csoda, hogy jellemzően a lopásokra specializálódott elkövetők egyik legfontosabb bázisa a Balaton-parti város, ami így a bűnügyi statisztikákban negatív rekordernek számít.

A nagyobb lélekszámú megyei jogú városok között ezer lakosra vetítve, közel 38 bűnesettel Szolnok vezeti az összesített listát, míg a legbékésebb városunk Sopron, a maga kevesebb, mint 17 bűncselekményével ezer lakosonként.

Forrás: Otthontérkép

Itt van a legtöbb lakásbetörés

A lakáspiaci szempontból leginkább érdekes kategória a betörés. Lakásbetörések terén a II. kerület bizonyult a legrosszabbnak, 2014-ben 192 bűnesetet regisztráltak, ez a szám a II. kerületi lakosságszámra vetítve 6 betörés 1000 lakosonként. A lista elején található még az I. és XII. kerület is, de Soroksáron is magas a lakásbetörések relatív száma.

A lista végén található a VII. kerület, ahol közel 2 betörés jut 1000 lakosra, ez inkább a magasabb lakosságszámnak köszönhető. A külső kerületekben relatíve kevesebb a betörések száma.

Itt meg a kocsikat lopják

A legtöbb bűneset a XIV. kerületben regisztrálták 2014-ben, de a lakosságszámra vetítve a legrosszabb helyzetben mégis az I. kerület volt, itt közel 8 kocsit loptak el ezer lakosonként az előző évben. A lista élére került a Belváros - Lipótváros és Ferencváros is. A VI. és VII. kerület biztonságos e téren, miközben teljes bűnstatisztikában inkább a dobogó tetején helyezkednek el. Ennek leginkább az lehet az oka, hogy az egyéb, nem lakással és gépjárművel kapcsolatos bűnesetek száma ezekben a kerületekben a legmagasabb.