Fél áron eladó nyaralók Magyarországon - megmutatjuk hol!

A válság kezdete óta egyre nagyobb a kínálat és folyamatosan csökkennek az árak az Északi-középhegység ingatlanpiacán − állítják a Napi Gazdaság által megkérdezett szakemberek.
Körtési Zsolt, 2012. október 23. kedd, 17:32
Fotó: Napi.hu

Fél áron kínálják a családi és hétvégi házakat, nyaralókat, ám még így sem könnyű túladni rajtuk. Az elmúlt hónapokban némi lendületet adott a piacnak, hogy a környező nagyvárosokból − elsősorban Salgótarjánból, Gyöngyösről, Egerből és Miskolcról − mind többen szeretnének a hegyekbe költözni. Ám ennek rendszerint az a feltétele, hogy el, illetve bérbe tudják adni városi lakásukat, ami úgy tűnik, egyre nehezebb feladat.

Az elmúlt időszakban az árak, elsősorban a nagyvárosoktól távol lévő településeken, a rudabányai és a Zempléni-hegységben, valamint a Bükkben 15-20 százalékkal estek, de az Aggteleki-hegységben és a Mátrában is egyre olcsóbban lehet vásárolni. Budapest közelsége miatt valamivel jobb a helyzet a Börzsönyben és a frekventált üdülőhelyeken, de Mátraszentimrén, Galyatetőn, Szilvásváradon és Lillafüreden is bőven van miből szemezgetni. Az egész térségre jellemző, hogy a közelmúltban sok új, illetve félkész nyaraló került piacra, potom áron, s hatalmas a kínálat régi, felújításra váró házakból, pincékből − különösen Eger és Tokaj környékén. Tucatszám árulnak panziókat, vendéglátó-ipari egységeket, sőt vállalati üdülőket is. Tovább növelik a kínálatot az ország nyugati felébe költözni, illetve külföldön munkát vállalni szándékozók. Nemritkán a városi lakás és a hétvégi ház együtt kerül piacra. Immár arra is van példa, hogy "csomagban" kínálják a két ingatlant. A közelmúltban egy kétszobás miskolci panel lakást és egy bükkszentlászlói hétvégi házat 9,8 millió forintért hirdettek meg. Szilvásváradon tavaly még 15,5 milliót kértek egy közel 100 négyzetméteres, négyéves családi házért, ma már 12 millióért is odaadnák. A hegyekben − elsősorban a Bükkben és a Mátrában − a korábbi években jó néhány rezidencia is épült, némelyikhez akár több hektáros terület, erdő, lovarda, sőt tó is tartozik. Az áruk hónapról hónapra csökken, amiben döntő része van az dráguló fenntartásnak.

Az egész térségben pang a telekpiac is, noha az elmúlt három évben mintegy 35-40 százalékkal zuhantak az árak. A Mátrában a panorámás, összközműves területek átlagára immár a kétezer forintot sem éri el négyzetméterenként. Az egyik legfrekventáltabb településen, Mátraszentimrén, egy 700 négyzetméteres telket például 1,49 millió forintért árulnak. Mosolygó Lászlóné, az egri székhelyű Erzsébet-M 2000 Ingatlanközvetítő és Befektetési Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a folyamatosan növekvő fenntartási költségek és az elvándorlás miatt egyre bővül a kínálat, ami még lejjebb szorítja az árakat. Ráadásul még nyáron is mind nehezebb az üdülők kiadása, ami különösen ősszel ösztönzi értékesítésre a tulajdonosokat. Kereslet viszont csak a nagyvárosoktól legfeljebb 10-15 kilométerre lévő, maximum 6-7 millió forintért kínált, olcsón üzemeltethető ingatlanok iránt van, nyaralót szinte senki sem vesz. A szakember hozzátette, 6-7 millióért jó állapotú házakat is lehet kapni sok településen. Nyugdíjasok és a fiatalabb korosztály is szívesen költözne egy-egy olcsón fenntartható ingatlanba, ha városi lakását, házát el, illetve bérbe tudná adni. Ez viszont sem Egerben, sem Gyöngyösön, sem Miskolcon nem egyszerű feladat.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

gewinner62, 2012.10.27 19:18

@nylonzsak:

érdemes megnézni az ausztriai ingatlanokat...Bécs perem városkáiban naygon jó áron lehet vásárolni...szerintem.........messze balatoni árak alatt vagy azokon az árakon...ja és ott élősködőmentes az övezet.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

gewinner62, 2012.10.27 14:30

@nylonzsak:

minél előbb annál jobb....de sajna ---einfach unmöglich.....---bár már vinnék.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

nylonzsak, 2012.10.27 14:27

@gewinner62:
" ... mert még nincs vevő a kéróra. ..."

Ha eladod akkor valaki megveszi. Az viszont lehet hogy majd román, ukrán, stb. lát majd benne lehetőséget ...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

gewinner62, 2012.10.27 14:19

@nylonzsak:
jaja lesz ez még rosszabb is...az ország fehér...tőkével---legyen az szellemi vagy pénzbeni----részéből még vagy egy millió elmegy innen...és le sem szarja hunniát többé.....vagy inkább nagyon is le....így is sokan csak azért járnak vissza...mi is---mert még nincs vevő a kéróra......utána még a nyelv is elfelejtve....és soha többé kelet felé nézés sem!!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

nylonzsak, 2012.10.27 14:14

@gewinner62: Befektetés. Nem fog ez mindig így maradni ...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html