Félmillió focipályányi terület van beépítve Magyarországon

Az EU-tagállamok között Magyarországon a második legnagyobb a termőföld országterülethez viszonyított aránya, az erdősültséget tekintve viszont mélyen az uniós átlag alatt vagyunk, míg beépítve, lebetonozva 3,7 ezer négyzetkilométer van hazánkban.
Napi.hu, 2013. november 2. szombat, 11:18

Magyarország területének közel fele, 47 százaléka termőföld, ami a 27 tagú EU-ban a második legmagasabb aránynak felel meg - derül ki az Eurostat 2012-es adatokon alapuló összeállításából. E téren a listavezetőnek Dánia számít (49 százalék), míg a harmadik helyen, jóval kisebb, 36 százalékos aránnyal Románia áll, majd Csehország, Lengyelország, Németország, Bulgára, Olaszország és Franciaország következik, 30 százalék feletti értékekkel - az EU átlaga 25 százalék.

Az erdővel borított területek aránya hazánkban ugyanakkor csak 24 százalék, szemben az EU 41 százalékos átlagával. E téren Svédország vezet, 76 százalékkal, de figyelemre méltó a finn 72 és a szlovén 60 százalékos arány is, miközben a sereghajtó Máltán az ország területének mindössze 5 százalékát borítja erdő.

 


E tekintetben a hazai statisztika még a brüsszelinél is kedvezőtlenebb képet mutat. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) által a közelmúltban közigazgatási egyeztetésre bocsátott Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia tervezet szerint a faállománnyal borított területet alapul véve Magyarország erdősültsége mindössze 20,6 százalék. (A szakpolitikai vitaanyag szerint földhasználati, gazdasági szempontból meghatározó jelentőségű az erdők területének további növelése, az erdőtelepítés folytatása. A Nemzeti Erdőtelepítési Program részletesen meghatározza az erdőtelepítés lehetőségeit, és célul tűzi ki a 27,4 százalékos erdősültség elérését 2050-2060-ra, melyet a jelenleginél lényegesen nagyobb ütemű erdőtelepítéssel lehet majd megvalósítani.)

Ami a beépített - vagyis utakkal, épületekkel, stb. fedett - területeket illeti, az uniós átlag 5 százalék. Magyarországon ez 4 százalékon áll, vagyis 3,7 ezer négyzetkilométer van lebetonozva, ami több mint félmillió futballpályának felel meg. A leginkább beépített országnak Málta számít, a maga 33 százalékos mutatójával, majd Belgium (13 százalék), illetve Hollandia és Luxemburg következik, egyaránt 12 százalékos aránnyal.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

waszabi, 2013.11.03 06:31

Hm. Az természeti adottság, hogy egy ország területének hány százaléka tud termőföld lenni. Kutyából nem lehet szalonnát előállítani, ekként sziklából vagy homokból sem lesz sosem értékes termőföld. Minél nagyobb terület alkalmas termőföldnek, annál kisebb az erdők aránya, ez is logikus. 47%-nyi termőföld mellett a 24%-nyi erdő pont jó érték. Egyébként ezt látja az utazó is, akármerre megy az országban: kellően erdős. Igazából tehát csak az illegális vágásokat kellene tudni meggátolni, hogy a 24% valóban annyi legyen, ne kevesebb.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html