A családok otthonteremtési kedvezménye, csok július 1-jétől indul, a vissza nem térítendő állami támogatást új lakás vásárlására, építésére, valamint használt lakás vásárlására és bővítésére is lehet kérni - olvasható a közleményben. Az otthonteremtési kedvezmény a meglévő vagy vállalt gyermekek száma, a lakás alapterülete és energetikai besorolása alapján 500 ezertől 3,25 millió forintig terjedő összeg lehet. Új lakás építése és vásárlása mellett immár használt lakás vásárlására és bővítésére is kérhető, illetve július elsejétől a felhasználhatóságra vonatkozó feltételek is kedvezőbbek a korábbiaknál. Egy meglévő, vagy vállalt gyermektől és 40 négyzetméteres lakástól kezdve igényelhető e támogatás. Amennyiben hitelfelvétellel együtt történik ez, akkor az önerőbe is beszámítható a csok.

Tokodi Gábor, az FHB Bank vezérigazgató-helyettese szerint a 25-35 év közötti lakásvásárlók körében lesz a legnépszerűbb ez a támogatási forma. Számítanak az első saját lakásukat vásárlókra és a családi helyzetüket lakás vásárlásával, bővítésével most megoldó ügyfelekre is.