Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Rengeteg eladó és kiadó lakást hirdetnek az ATV Híradó stábja által felkeresett budai ingatlanközvetítőnél. Csakhogy igen borsos áron kínálják őket. Sokan ezért csak bérelni tudnak, nem telik saját lakásra.

Egy megkérdezett fiatal is úgy nyilatkozott, hogy albérletben él, mert szerinte segítség nélkül Budapesten nem lehet lakáshoz jutni. Hozzátette, vidéken talán egy kicsit könnyebb a helyzet, de ott is mindenképpen szükséges a segítség.

Általános tendencia, hogy egyre nehezebb az átlagbérből saját lakásra gyűjteni: egy 19 millió forintos lakáshitel 20 éves futamidővel 175 ezer forintos havi törlesztőrészlettel jár. Mindemellett az

elmúlt 7 évben, évente 20-30 százalékkal drágultak a lakások, így mostanra sokaknak elérhetetlenné vált a saját otthon

A fiatalok helyzetét nehezíti, hogy az albérlet finanszírozása mellett kell összespórolniuk a hitelhez szükséges önerőt is, ráadásul egyedülállóként sem a CSOK, sem a Babaváró hitel nem nyújt segítséget számukra. 

Ha valaki 340 ezer forintot keres, arra

maximum olyan hitelt vehet fel, aminek a törlesztő részlete nem több, mint 170 ezer forint. Ez a maximum lakáshitel esetén. Mindez azonban 20 évre szóló elköteleződést jelent, ami egy 30-35 millió forintos ingatlanra elegendő - derült ki a riportból.

Uniós átlagban sem áll jól a magyarok lakhatási helyzete, ugyanis az EU tagállamaihoz képest jelentősen nőttek az ingatlan árak 2015 óta, megfizethetőség tekintetében pedig az elmúlt 7 évben 8,8 tizedről 14,7 tizedre romlott a magyarok helyzete.

Idén várhatóan mérséklődnek az ingatlanárak

Az ingatlan.com felmérése szerint jelenleg 45-50 millió forint az az összeg, ami egy-egy fővárosi lakásra ki kell fizetni. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint az elmúlt évek ingatlan drágulásai mögött a gazdasági helyzet javulása is szerepet játszott, ami miatt szabályos árrobbanás játszódott le Magyarországon.

Egyre több lett a vevő. Ezt pedig az árakat is felfelé hajtotta, az árak emelkedésével a hitelkamatok is csökkentek, ez egy másik olyan tényező volt, ami emelte az ingatlanok árát

– tette hozzá Balogh László.

A számítások szerint évről évre 20-30 százalékkal drágultak az ingatlanok. Benedikt Károly, a DunaHouse Marketing és PR vezetője úgy fogalmazott, hogy

a magyarok 80 százalékának szerencsére van saját lakása, ugyanakkor kevés a készpénzes vevő, sokan hitelből fedezték a vásárlást. Most azonban egyre többen kiszorulnak a hitelpiacról a dráguló kamatok miatt

"2023-ban egyértelműen kevesebb ingatlan piaci tranzakciót várunk éves szinten, ennek a nagyságrendje 90 és 110 ezer körül lehet, míg a tavalyi évben 125 ezer előtte pedig 160 ezer tranzakció volt" – mondta a szakértő, aki elárulta azt is, hogy azok számára, akik mégis lakásvásárlásra adnák a fejüket, jó hír, hogy idén várhatóan mérséklődni fognak az ingatlanárak.