Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Több mint százezren mártóztak meg Keszthely városi strandján, a Helikonon, a Libáson pedig 60 ezren fordultak meg az eltelt három és fél hónapban. Jövőre Keszthelynek is lesz kutyabarát fürdőhelye, így több házi kedvenccel érkező nyaralóra számítanak.

A szigligeti strandot idén nyáron 130 ezer vendég kereste fel, akik 82 millió forinttal gyarapították a helyi önkormányzat költségvetését. Alsóörsön megmaradt a 2018-as látogatószám-rekord, ez 130 ezer, idegenforgalmi adót gyarapító vendégéjszakát jelent.

Balatonfüred Esterházy- és Kisfaludy-strandján az idei nyári szezonban 7-8 százalékkal csökkent a vendégforgalom, de így is 330 ezren látogattak el a két helyre. A város büdzséjét 40,5 millió forinttal gyarapította a település keleti és nyugati strandja, a balatonlellei Napfénystrand és élményfürdőt pedig szeptember közepéig 160 ezernél is többen keresték fel. A Balaton elsőként kiépített fövenyes strandja és kétmedencés élményfürdője 111 millió forintos jegybevétellel zárta a szezont.

Siófok gamászai strandján 20 ezer, a sóstóin 45 ezer, a nagystrandin 200 ezer jegyet adtak el a nyári üdülési szezonban. Az év elejétől augusztus végéig 126 ezren keresték fel a Siófoki Galerius Élményfürdő és Wellness-központot, a három nyári hónapban pedig 80 ezren látogattak el a négy évszakos turisztikai létesítménybe.

Zamárdiban ezen a nyáron is csúcsra jár a strand- és rendezvényforgalom, jövőre pedig új színfolttal gazdagodik a tó legnagyobb ingyenes fürdőhelye. Nemrégiben ugyanis 430 millió forintból elkészült a strand tengelyében egy 150 négyzetméter alapterületű, tetőteraszos, állandó kiállításokra és rendezvényekre alkalmas épület.

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a Kisfaludy turisztikai fejlesztési program keretében 2017 tavaszán indította el strandfejlesztési támogatási konstrukcióját. Eddig összesen 38 kisebb-nagyobb településen támogatták mintegy 55 strand fejlesztését, együttesen 1,858 milliárd forintból.