A Budapest Diákváros, valamint a Fudan Hungary Egyetem megvalósításához szükséges részt úgy kell lehatárolni a Déli Városkapu Fejlesztési Program területétől, hogy a kínai intézmény „megvalósításához szükséges fejlesztési terület kialakítása állami vagyoni körön kívüli területek bevonását ne igényelje” – mondja ki egy kedd este közzétett kormányhatározat a hvg.hu szerint.

A portál emlékeztet: eddig arról volt szó, hogy az érintett terület egy része a főváros és a IX. kerület tulajdona, a két önkormányzat pedig tiltakozott a kínai egyetem odatelepítése ellen, mert a kormány állításával szemben nem hiszik el, hogy ez ne venne el a tervezett Diákváros területéből. Karácsony Gergely főpolgármester azt is kijelentette, hogy nem járul hozzá a beruházáshoz, amíg nem tisztázódik minden.

Ha önkormányzati tulajdonban lévő telkeket nem érint a program, az új helyzetet jelent, de a kormányhatározatból nem derül ki, hogy ennek érdekében hogyan rajzolják át a térképet - írja a hvg.hu. Azt sem lehet tudni, mit jelent, hogy a kormány felmentést ad az állami magasépítési beruházásokról szóló jogszabály „kormányzati döntés-előkészítési eljárásrendjének alkalmazása alól”, vagyis hogy pontosan mit nem fognak alkalmazni a hivatkozott rendeletben részletesen felsorolt előírások közül.

400 millió, de azonnal

A határozat megismétli, hogy Palkovics László miniszter a Diákváros és a Fudan Egyetem kormánybiztosa, és kimondja: a Diákvárost egy 100 százalékban állami tulajdonú zártkörű részvénytársaság útján kell létrehozni, amelynek tulajdonosi joggyakorlója Palkovics lesz, és erre a pénzügyminiszter adjon 400 millió forintot (5 millió jegyzett tőke és 395 millió tőketartalék). Ez a pont csak a Diákvárost említi, külön a Fudan Egyetemet nem.

Arról sincs szó benne, hogy a tervek szerint 450 milliárd forintos kínai hitelből felépülő egyetemet végül ugyanúgy a jövendő kormányoktól függetlenített vagyonkezelő alapítványnak adnák, mint a magyar felsőoktatás nagy részét.

Baranyi Krisztina így reagált a tervre

Baranyi Krisztina Ferencváros polgármestere a tervekkel kapcsolatban az ATV Start című műsorában azt mondta, a mostani kormányrendelet azt jelenti, hogy bár a Fudan felépítésére szánt területek 60 százaléka a Ferencvárosé volt, most a kormány megváltoztatta az elképzeléseit. Ez a jövőre nézve a polgármester szerint vagy azt jelenti, hogy a Fudan az állami területeken, a Diákváros rovására fog megépülni, vagy azt, hogy a Fudan épülete mellett üres telkek lesznek a kerületi tulajdonú területeken, mert a Ferencvárosnak az érintett zónában körülbelül ötven kisebb-nagyobb területe van elszórva.

A kérdésről tervezett helyi népszavazást ez Baranyi szerint nem fogja tudni megakadályozni, hiszen nemcsak a tulajdonátadásról lehet népszavazást kezdeményezni, de a lépés a polgármester szerint azt mutatja, hogy a kormány tárgyalás helyett „furmányos megoldásokat” keres a Fudan ügyében, hogy semmilyen módon ne kelljen az önkormányzat számára információt szolgáltatni.