Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Szépművészeti Múzeum kiírta közbeszerzési eljárását a Román csarnoka és kapcsolódó tereinek rekonstrukciójára. A hirdetményből azonban kiderül, hogy pénzhiány miatt a tervezett felújítást két részre bontják, a nyertes kivitelezővel csak az első ütemre kötnek egyelőre szerződést, arra amit a cég vállal 210 napra, legfeljebb nettó 1,8 milliárd forintért. Amennyiben nem lesz fedezet a második, befejező ütemre, akkor azt nem valósítják meg.

A két ütem teljes kivitelezés határideje 21 hónap, az I. ütemnek be kell fejeződne a szerződéskötést követő 210. napig. "Ezen határidőn belül a vállalkozónak teljesítenie kell az ajánlatában az I. ütemre vállalt munkákat, el kell érnie azon műszaki tartalmat - készültségi szintet, amelynek megvalósítását az I. ütem végére vállalta, azzal, hogy az eddig elkészült tartalom nem veszélyeztetheti az élet- és vagyonbiztonságot" - olvasható az ajánlati felhívásban.

A második, befejező ütem feladatainak megvalósítására azonban csak akkor kerül sor, "ha a megrendelő cégszerű aláírási joggal rendelkező képviselői a szerződéskötést követő 201. napig jelzik a vállalkozó felé, hogy a szükséges fedezet rendelkezésre áll. Amennyiben határidőn belül nem nyilatkozik a megrendelő, a szerződés II. ütemre vonatkozó része nem lép hatályba, a II. ütem nem kerül megvalósításra" - áll a pályázati kiírásban.

A nyertes feladata a műemléknek minősülő Szépművészeti Múzeum Román csarnokának és további belső tereinek rekonstrukciója, átalakítása, pincei, mélyföldszinti, földszinti, I. és II. emeleti helyiségeinek átszervezése, átalakítása, tetőterének, tetőfelületeinek felújítása, elektromos és gépészeti rendszerei energiatakarékos korszerűsítése, valamint hat új felvonó beépítése és két, meglévő felvonó elbontása.

Nyolcmilliárdos rekonstrukciót terveznek

A Szépművészeti Múzeumot február végén zárták be. A Liget Budapest projekt keretében, 8 milliárd forintból újítják fel a múzeumot, amelyet 2018 tavaszán nyitnak meg ismét - mondta az intézmény bezárásakor Baán László főigazgató az MTI tudósítása szerint. Három év alatt nemcsak az 1945 óta romos Román csarnok újul meg, hanem új műtárgyraktárat, légkondicionálást, éttermet építenek, kijavítják a tetőt és korszerűsítik az épület fűtési rendszerét. A csarnokban a Szépművészeti és a Magyar Nemzeti Galéria újraegyesülő Régi mesterek gyűjteményét helyezik majd el.

A Liget Budapest projekt keretében több mint száz milliárd forintból épülne új múzeumi negyed a Városligetben.

Kik pályázhatnak?

A Román csarnok felújítására kiírt közbeszerzésen azok a cégek indulhatnak, amelyek többek között rendelkeznek az előző három évben magasépítésből legalább nettó 6,5 milliárd forint árbevétellel. Azoknak a vállalkozásoknak, amelyek ezen időszakban kezdték meg a működést, elegendő 4 milliárdos bevételt igazolni.

A referenciák között rendelkezni kell az elmúlt öt évben legalább egy, legfeljebb kettő befejezett, kulturális vagy művelődési célú, közhasználatú műemlék épület(ek) felújítására vonatkozó referenciával, amely megfelel az alábbi kritériumoknak:

  • az ellenszolgáltatás nettó összege a két referencia esetében összesen legalább nettó 5 milliárd forint, a műemlékileg védett, felújított épületterület legalább az egyik referencia esetében 10 ezer négyzetméter volt;
  • komplett építészeti, épületgépészeti és épületvillamossági, valamint külső területrendezési munkákat is magába foglalt;
  • új akadálymentesítő személyfelvonó és új teherfelvonó létesítését is tartalmazta;
  • térszín alatti épületbővítési munkákat is magába foglalt;
  • a munkára az épület részben vagy egészben üzemszerű működése közben került sor.

A nyílt közbeszerzési eljárás ajánlattételi határideje június 25-én jár le.