A szakma üdvözli a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) szén-dioxid-kibocsátás csökkentését célzó pályázatának kiírását, ám e lehetőség hozzáférhetőségével kapcsolatban több kérdés tisztázását is fontosnak tartják - mondta lapunknak Farkas Tamás, a közleményt jegyző egyik szövetség, a Lakásszövetkezetek és Társasházak Országos Szövetsége (LOSZ) elnöke. A felhívás augusztus 1-jei megjelenése óta a tömegesen hozzájuk forduló érdeklődők kérdései és a szakszövetségek felvetései egyértelműen arra utalnak, hogy a keretfeltételek nem világosak.

Farkas szerint egyelőre nincs információjuk arról, hogy az önkormányzati minisztériumhoz már beadott és a miniszter által már befogadott mintegy 10 milliárd forintnyi, energiatakarékosságot célzó felújítási pályázat sorsa mi lesz. A pályázók kezében lévő, júniusban kelt befogadó nyilatkozat szerint ezeket már nem a tárca hatáskörébe tartozó Lakásfelújítási Alapból fizetik ki, hanem 2010-1012 között a KvVM-hez tartozó Zöld Beruházási Rendszer elnevezésű keretből. Lényegében tehát az önkormányzati miniszter egy másik tárca kifizetésére vállalt kötelezettséget.

E befogadott, ám még szerződéskötés előtt álló pályázók számára valóságos 22-es csapdája, hogy a támogatási szerződés megkötéséhez be kell mutatniuk a kivitelező vállalkozóval, önkormányzati együttműködésnél a helyhatósággal, illetve ha a saját erőt hitelből finanszírozzák, akkor a pénzintézettel tető alá hozott megállapodásokat. Csakhogy ritka az olyan vállalkozó, amely anélkül szerződne, hogy tudná, mikor számíthat a munka ellenértékére - hangsúlyozza a LOSZ elnöke.

Nincs információ arról sem, mekkora forrást biztosít az új, már a KvVM által kiírt, meglehetősen rövid határidejű, maximum október 31-ig tartó pályázat. Született tehát egy új pályázati kiírás, miközben már befogadott, de szerződéskötésig még nem jutott, ám szintén a zöldtárca hatáskörébe utalt pályázatok sorsa nem tisztázódott.

Az már csak a hab a tortán - tette hozzá Farkas -, hogy a már beadott és befogadott pályázatok zömmel 2008-as kivitelezési árakon és 20 százalékos áfával kalkulált költségvetéssel készültek. Ha ezeket 2010-2012 között fogják kifizetni, akkor várhatóan a vállalkozók sem kapkodják majd el a munkák elvégzését, vagyis az áfa mellett a kivitelezési árak is lényegesen túlnőhetnek az eredeti költségvetésen. Csak az a kérdés, hogy ezt a különbözetet ki és miből állja - emelte ki Farkas.