Még az is lehet, gyalogos híd lesz a Lánchíd

A főpolgármesteri hivatal több forgatókönyvön is dolgozik a Lánchíd felújítása kapcsán. A főváros vizsgálja annak lehetőségét, hogy minél kevésbé vonják be a kormányt a híd felújításába - mondta Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes az ATV Híradónak.
Domokos Erika, 2020. május 24. vasárnap, 07:15
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

Januárban vezettek be súlykorlátozást a Lánchídon és tiltották ki róla a turistabuszokat és teherautókat. A főpolgármesteri hivatal most úgy döntött: elhalasztják a Lánchíd felújítását, mert a kormányzati elvonások, a járvány elleni védekezés költségei miatt nincs elegendő forrás rá. (A főpolgármester korábban úgy nyilatkozott, a fővárosi önkormányzat idén legalább 80 milliárdot bukik a válság miatt, csak a tömegközlekedés napi több százmillió veszteséget termel, ezért mintegy 60 milliárd forintra nem lehet kötelezettséget vállalni, azaz ennyivel kell visszavágni a kiadásokat.)

"Jelen pillanatban az egész projektet áttekintjük, és megnézzük, hogy hogyan tudjuk úgy kialakítani, hogy a legkisebb bevonását tudjuk megtenni a kormánynak. Jelen pillanatban a Budapest Közút minden nap megnézi a Lánchíd állapotát, és hetente készülnek jelentések. Kisebb javító munkálatokat most is végzünk, hogy fenntartsuk a Lánchíd jelenlegi funkcióját" - nyilatkozta Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes az ATV Híradónak.

A főpolgármesteri hivatal több forgatókönyvön is dolgozik a Lánchíd felújítása kapcsán. Az egyik szerint a híddal együtt a Váralagutat is lezárják és felújítják. De az is előfordulhat, hogy csak gyalogos forgalom lesz a Lánchídon.

Fürjes: állunk rendelkezésre

"A főpolgármester 2019 végén rendelte el mérnöki szakvélemény készítését a Lánchíd állapotáról. A jelentés megállapította, hogy a felújítás hat hónapon túl, azaz június 10-én túl már nem halasztható" - mondta Fürjes Balázs Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár viszont a híradónak, hozzátéve: bármikor készek tárgyalni a Lánchíd felújításáról, a kormány segíti a beruházást.

"Állunk rendelkezésre. A Vitézy Dávid vezette Budapest Fejlesztési Központ szívesen részt vesz egy közbeszerzés megszervezésében, ha ezzel lennének gondjai a fővárosnak. A kormány állja a szavát, és az általunk biztosított 6 milliárd forintot oda adjuk a fővárosnak, ha megkezdődnek a munkák. A budapestiek biztonságán nem lehet spórolni" - mondta Fürjes.

Ez az összeg ugyanakkor a főváros szerint csak töredéke a szükségesnek. Karácsony Gergely főpolgármester korábban úgy nyilatkozott: 26 milliárd forint kellene, ha csak a Lánchidat újítják fel és az alagutat nem, de akkor is szükség lenne plusz négy milliárd forintra a kormánytól - olvasható az atv.hu-n

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Ballada, 2020.06.03 16:51

@Sancho12: A hídpénzt nem vette k a kormányi, mert már Tarlósnál félre volt rakva, hiába erőlködik, itt csak az lehet, hogy maguk közben eltapsolták.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

znojmo, 2020.06.03 10:31

Láthatja mindenki, hogyan áll a Fidesz a nemzeti örökséghez. ez a kormány nem nemzeti, hanem nemzethy. Tojnak ezek mindenre, nemzeti örökségre magyarságra a múltra a tisztességre, mindenre ahol nem látnak érdekeinek megfelelőt.
A Fidesz egy rohadék nemzetellenes párt. Ezeknek semmi nem szent, még Széchenyi sem. Mert a legnagyobb magyar O1G! A vírus vinné el ezt a gazembert!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tegnaputan, 2020.06.02 22:03

@Ballada:
"Olyan állapotba kerülhet a Lánchíd, hogy nem is lehet felújítani, így akár meg is szűnhet a műemlék ? jelentette ki Tarlós István az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.(...) A volt főpolgármester elmondta, hogy 2018 óta gyakran vizsgáltatták felül a Lánchidat, ciklusa végén már hetente zajlottak ezek az ellenőrzések. Emlékeztetett: még az általa vezetett főváros rendelte meg azt a november-december környékén elkészült szakvéleményt, amire Karácsony Gergely jelenlegi főpolgármester most hivatkozik. Tarlós István ismertetése szerint a szakvélemény nagyon komoly dolgokat foglal össze, például, hogy az acélszerkezet hatékonysága csökkent, a láncok nem látják el a funkcióikat, és a csuklók sem működnek rendesen. A betonba rengeteg a kloridion, ettől korrodálódnak a vasszerkezetek ? ehhez még hozzájön az, hogy a kereszttartókon öt darab hossztartó fekszik, és ezek gerincén nagyon jelentős a szelvénycsökkenés. Sőt, a szélső pályafelfüggesztésnél 80 százalékos rongálódást fedeztek fel az alpinisták."
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Sancho12, 2020.06.02 21:33

@laci_52: A cicaharc abból fakad,hogy utálják a fővárost.Ez nem most kezdődött csak mostanra dúrvult el.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Sancho12, 2020.06.02 21:30

@Ballada: Arról beszélsz amit a vajdád kivet a város zsebéből.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html