Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Idén július elején Budapesten a teremgarázsban kínált parkolók átlagos ára 3 millió forint volt, ez 20 százalékos drágulás jelent éves szinten. Az egyedi garázsok ára 40 százalékkal növekedve 4,2 millió forintra emelkedett. A garázsbérleti díjak is több mint 10 százalékkal emelkedtek, az átlagos bérleti díj 20-25 ezer forint, függően attól, hogy egyedi garázsról vagy teremgarázs-beállóról van szó. Ma már ott tartunk, hogy egy-egy garázs befektetési szempontból is felveszi a versenyt a lakáskiadással - állítja Balogh László, az ingatlan.com vezető szakértője.

A portál elemzése szerint tavaly és az idén egy-egy garázs 8 százalékos bruttó hozamra is képes lehet a fővárosban. Ez pedig a befektetési célú vásárlásokat is felpörgeti. A fővárosi drágulásban szerepet játszhat, hogy az eladásra kínált garázsok száma stagnált, a kiadóké pedig csökkent az elmúlt egy évben.

Ötéves távon még látványosabb a parkolók drágulása. A főváros VII. kerületében lévő garázsért 5,4 millió forintot kérnek átlagosan, míg 2013-ban alig több mint 1 millió forinttal nagyobb összegért 6,5 millióért egy garzonlakást is meg lehetett venni a kerületben. Miskolcon, Szegeden és Tatabányán szintén úgy alakult a lakások és a garázsok értéke, hogy a most meghirdetett garázsok átlagosan alig 1-1,5 millió forinttal kerülnek kevesebbe a 2013-ban eladásra kínált garzonlakások átlagos árainál.

Garázspiaci árak és díjak 2018. július

Forrás: Ingatlan.com

A lakás- és irodaház-fejlesztések szintén befolyásolják a parkolási helyzetet minden nagyvárosban és ezen keresztül a garázspiacra is hatással vannak. Több, korábban parkolóként hasznosított foghíjtelken építkezések indultak. A garázsok iránti kereslet nyomán a lakásfejlesztőknek érdemes a kötelezően előírt parkolókapacitásnál több helyet kialakítani, ezek értékesítése és kiadása is megtérülő beruházást jelent.

Új megoldások, új lehetőségek

Az ingatlanszektor digitalizációját megteremtő proptech megoldások segíthetnek a kritikus parkolási helyzeten is. Már most is lehetőségük van a sofőröknek arra, hogy mobilalkalmazásokon keresztül foglalják le a garázsok és irodaházak üres parkolóhelyeit. A fővárosi közösségiautó-szolgáltatók alkalmazásait több mint 20 ezren töltötték le, és várhatóan egyre jelentősebb lesz a táboruk a jövőben. Ezeket a járműveket percdíjas alapon bérelhetik a felhasználók, viszont a parkolásuk ingyenes. A közösségi-autó szolgáltatások elterjedésével a belvárosban csökkenhet a saját tulajdonú kocsik aránya, ami a problémás parkolási helyzeten is javíthat, ráadásul a belső kerületek környezeti terhelését is csökkentheti.

A kép forrása: Pixabay.