A múlt év a lakáspiac további visszaesése és az épületek építésének stagnálása dacára nagyon jól zárult a burkolóanyaggyártó számára. A magyarországi Mapei Kft. árbevétele 6,1 milliárd forintra nőtt, s erre az évre az építési engedélyek visszaesése mellett is további emelkedésre, összesen mitnegy 7 milliárd forintos árbevételre számítanak - mondta a Napi.hu-nak Markovich Béla. Optimizmusát nem a piac várható erősödésére alapozza - bár vannak pozitív jelek, a felújítások például kifejezetten fellendültek -, hanem a versenytársak gyengeségére, azaz a cég saját teljesítményének javítására, amiben jelentős szerep jut majd a partner kereskedők számára kidolgozott képzési rendszernek.

A Mapei átlagos piaci részesedése a magyar építőanyagpiacon átlagosan 20 százalékos, egyes termékcsoportokban akár 30-35 százalékot is lefednek, a homlokzati szigetelőanyagok terén azonban még az 1 százalékot sem érik el, ezért az ügyvezető bőven lát növekedési potenciált a cég számára.

A Kossuth tér és a 4-es metró beruházásban is részt vevő Mapei Kft.-nek jelenleg több kórházberuházása fut, jövőre pedig a szegedi ELI központ jelenthet újabb lehetőséget - mondta Markovich.

A cégcsoport kiemelt figyelmet fordít a fenntarthatóságra, a tartós és környezetbarát termékek kifejlesztésére, így K+F-re, a 2,2 milliárd eurós árbevételük 5 százalékát, mintegy 180 millió eurót erre fordítottak az elmúlt évben. Az idei Construmán is a termékek fenntarthatósága és környezettudatossága áll majd a bemutatók középpontjában.