A közbeszerzési felhívás közzététele nélküli szerződéskötést a 2020-ban alapított állami cég, a debreceni székhelyű Kelet-Magyarországi Versenypálya Kft. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.

Időközben az állami beruházási ügynökség, a BMSK Zrt. vette át a versenypálya beruházói szerepét, augusztusban a kormány visszavonta a debreceni kft. beruházói jogosultságát. A pálya és kiszolgáló létesítmények, köztük szálloda építésére a kormány 65 milliárd forintot szán, közölte tavaly Palkovics László miniszter.

Közbeszerzést azért nem kellett kiírni a tervezésre, mivel a korábbi tervpályázat nyertese kapta a megbízást.

A tervezéshez szükséges adatok a következők:

  • a versenypálya, az összes kiegészítő elemével 182 241 négyzetméter,
  • üzemeltetési utak 57 804 négyzetméter,
  • egyéb útfelületek 228 450 négyzetméter,
  • épületek 127 742 négyzetméter.

A nyertessel augusztus 30-án kötött szerződést az ajánlatkérő.

A Napi.hu áprilisban írt arról, hogy a Bord Építész Stúdió Kft. nyerte az első díjat a MotoGP versenypálya- és sportkomplexum tervezésére kiírt pályázaton, a pályadíj 10 millió forint volt. Az akkor közöltek szerint a komplexum főbb adatai a következők:

  • a tervezési terület mérete 620 hektár,
  • a versenypálya nyomvonala 4,4 kilométeres,
  • a főépület: mintegy 10 ezer négyzetméteres,
  • a főlelátókon 12 ezer fő, a másodlagos lelátókon 15-20 ezer fő foglalhat helyet,
  • az üzemeltetési és biztonsági épületek területe 5 ezer négyzetméter, 
  • a versenyrendezés épületek területe 2 ezer négyzetméter lesz.

Egy héttel ezelőtt írtunk arról, hogy az Utiber Közúti Beruházó Kft. tervezheti az M3-as autópálya új görbeházai csomópontját, nettó 258 millió forintért. Az új csomópont megkönnyíti a hajdúnánási MotoGP versenypálya megközelítését.