Hamarosan tízezreknél kopogtathat a behajtó

A 66 ezer bedőlt lakáshitelesből október végéig csupán 2700-zal állapodtak meg a bankok. Az adósok 22 százaléka nem is hajlandó tárgyalni a hitelezővel; akivel nincs megegyezés, annak vihetik a lakását - írja a Világgazdaság.
Napi.hu, 2017. január 6. péntek, 11:43
Fotó: Reuters

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ajánlása alapján 66 ezer nem teljesítő jelzáloghitelest kerestek meg tavaly október végéig a pénzügyi intézmények, 22 százalékuk azonban egyáltalán nem volt hajlandó együttműködni a bankkal: nem reagált a megkeresésre, vagy pedig elutasította azt - írja a Világgazdaság.

Az MNB elvárja, hogy az adósok életkorához mérten reális futamidőn belül záródjon le a szerződés. Emiatt végül azok közül is csak kevesekkel sikerült dűlőre jutni, akik belementek az egyezkedésbe: október végéig a jegybank adatai szerint mindössze 2700 egyezség született meg. Ez a szám még emelkedhet, hiszen az adósok első megkeresése és a megegyezés között akár fél év is eltelhet. Akikkel sikerült megegyezni, azokkal általában részletfizetést követő tartós átütemezésről, illetve az átmeneti fizetési moratóriumról állapodtak meg a hitelintézetek - olvasható a lapban.

A pénzügyi intézményeknek legalább kétféle megoldással kell előállniuk a jegybanki ajánlás szerint. A legtöbbször a meglévő hitel átstrukturálását, a követelés átütemezését javasolják. A második helyen úgynevezett "egyéb megoldások" állnak. A Nemzeti Eszközkezelőt csak a harmadik helyen ajánlják a bankok (az eszközkezelő kerete eleve szűkös, 35 ezernél több ingatlant nem fogadhat be). A negyedik helyen az önkéntes fedezetértékesítés áll, és a magáncsőd csak az ötödik leggyakoribb a javasolt megoldások között.

Azokra, akik nem tudnak megegyezni a hitelezővel, és nem fizetnek, nem sok jó vár. A bankok faktorcégre, követeléskezelőre bízzák a tartozás behajtását, vagy pedig bírósági úton érvényesítik a követelésüket. A jogszabályok és a jegybank is szabad kezet adott nekik. Az MKB például kerek perec kijelentette: a nem együttműködő adósoknál jogi úton érvényesíti a követelést, elsősorban a fedezetek érvényesítésével - olvasható a gazdasági napilapban.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

makkmarci, 2017.01.09 05:54

@isabella:
És ki fizesse a kamatkülönbözetet szerinted?
Az első orbán kormány eljátszotta már ezt.
Nem unod még mindig, hogy adófizetőként te fizeted mások lakását? 13. havi nyugdíját stb stb?
Lsd első orbán kedvezményes lakáshitel, mszp 13. havi nyugdíj.
Most CSOK. Nem elég a vezér kisvasútját stadionjait kifizetni?
Még a slepp lakását is?
Az eszedbe se jut, hogy aki lakást akar az dolgozzon többet?
Tanuljon, hogy jobban fizető állása legyen?
Ha mást nem nyelvet, hogy el tudjon menni dolgozni egy normális országba?

És ugyan ez volt a szocializmus is.
Aki jól cummantott a pártnál kapott tanácsi lakást.
A többi barom meg dolgozott és épített...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

POTUS, 2017.01.06 20:52

@isabella: A szocializmusnak azért kellett véget érnie, mert a szocialista tömb nagyon zavarta a világhatalomra törő USA, pontosabban a mögötte álló reptoidok törekvéseit.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

isabella, 2017.01.06 20:37

..Miért kellett a szocializmusnak véget érnie?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

isabella, 2017.01.06 20:36

..már a szó, hogy behajtó, az is undorító. Az embernek egyből a maffia jut az eszébe.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

isabella, 2017.01.06 20:35

....Adjanak az embereknek kettő, vagy háromszázalékos fix kamatra hitelt, legalább húsz évre, ha a lakhatásról van szó.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html