Az új képviselők lakhatásáról mostantól az állam gondoskodik, és láthatóan nem fukarkodik a pénzzel. Főleg ha figyelembe vesszük, hogy a politikusok nagy része csak egy-két napot tervez eltölteni - az országgyűlési napokon - a fővárosban. Eddig 81 képviselő élt a lehetőséggel, és 13 szerződést már meg is kötött a Országgyűlési Hivatal - tudta meg a Blikk. Ezek közül öt lakás a patinás V. kerületben és négy a XIII.-ban található, viszont a legdrágább lakást a kissé félreeső VI. kerületi Eötvös utcában csípte meg valaki, érdekes módon éppen ezért fizetnek a legtöbbet, 186 ezer forintot - jegyzi meg a napilap. A Parlamenthez közeli helyek is kapósak voltak, valamelyik honatya az Országház szomszédságában, a Kossuth téren fog lakni.

81 képviselővel és átlagos 150 ezer forintos bérleti díjjal számolva csaknem 150 milliót fizet ki a hivatal az albérlet-támogatásokra.

Az igénylők száma folyamatosan változik, így egyelőre nem lehet pontosan megmondani, hányan kívánnak ezzel a lehetőséggel élni - közölte a Blikkel az országgyűlés sajtóirodája. A jogszabályban az áll, hogy a képviselők legalább 35, de legfeljebb 50 négyzetméter alapterületű budapesti lakóház vagy lakás használatára jogosultak.

A VI. kerületi Eötvös utcában egy- és kétszobás lakásokat 70-110 ezer forint havi bérleti díjért is találhatunk. A XIII. kerület újlipótvárosi részének a közepén a Hegedűs Gyula utcában az árak drágábbak, de 70-130 ezer Ft/hó áron is nézhetünk már nívós lakásokat - mondta a Blikknek Martin Zsolt az Euroline Ingatlan Zrt. szakértője, hozzátéve: tényező az is, milyen a lakásnál a közlekedés, emeleti vagy földszinti-e az ingatlan.