A 15×15 méter alapterületű, 12 méter kupolamagasságú templom alapkövét 2019 decemberében helyezték el az ortodox egyház által megvásárolt hévízi területen, az Ady utca mellett. Az építkezéshez a magyar kormány 400 millió forint támogatást adott a központi költségvetésből a Moszkvai Patriarkátushoz tartozó magyar orosz ortodox egyházmegyének - írja a Balatontipp.hu. (A kormány 2017-ben 2,4 milliárd forint támogatást biztosított a magyar ortodox egyházmegyének három templom felújítására és egy új építésére.)

Az Isten Szent Anyja "Életet adó forrás" ikonja tiszteletére elnevezett templom építését rendszeresen dokumentálja honlapján a hévízi orosz ortodox egyházközség.

Az építéssel párhuzamosan Márk metropolita, a Magyar Egyházmegye uralkodó püspöke jóváhagyta a templom kupolája fölé felállítandó kereszt formáját és méreteit: egy nyolcágú, arany borítású kereszt ékesíti majd a kupolát - írja a balatoni portál.

Az egyházmegye három magántulajdonú telek megvásárlásával és összevonásával találta meg a templom helyét az Ady utcában - mondta az MTI-nek 2019 decemberében Papp Gábor hévízi polgármester. A fürdővárosban és környékén nagyon sok oroszajkú, ortodox vallású él, jelentős az orosz és ukrán turistaforgalom, az egyházmegye ezért már hosszú évek óta tart miséket is a városban.