Budapesten akár nyolcmillió forintnál kevesebb pénzből is vásárolhatunk új lakást, igaz, ezért a vételárért csak egy harminc négyzetméter körüli otthonra számíthatunk, persze nem a legjobb környéken. Az ennél vonzóbb, azaz a 200 ezer forinthoz közelebbi négyzetméterárak a nagyobb lakásokra vonatkoznak.

 

Hogyan lesz drágább az olcsó?

 

A tapasztalatok szerint az eredetileg szemrevaló ár könnyen felkúszhat 300 ezer forint környékére, ha a vevő nem a legegyszerűbb belső elrendezést és a legolcsóbb burkolatokat rendeli meg. Nem ritka, hogy a lakáshoz kötelezően meg kell venni a garázst (kb. kétmillió forint), illetve a felszíni gépkocsibeállót (pár százezer forint), vagy ha egyikre sincs szükség, százezrekbe kerülő megváltást kell fizetni.

 

Kőbánya, Józsefváros

 

A Mareco Rt. kínálatában a legolcsóbb, újépítésű lakás Kőbánya-Újhegyen található, ott 7,71 millió forinttól indulnak a nem egészen 30 négyzetméteres ingatlanok, ami közel 260 ezer forintos négyzetméterárnak felel meg. Hasonló fajlagos áron a Józsefvárosban is kínálnak egy közel 46 négyzetméteres lakást, ez 11,9 millió forintra jön ki. A cégnél a legalacsonyabb négyzetméterárnak a 210 ezer forint számít, ez szintén egy kőbányai lakásra vonatkozik, a közel 77 négyzetméteres otthon vételára 16,1 millió forint. Szintén a X. kerületben az ingatlanexpressz.hu kínálatában 238 ezer forint a legkisebb újlakás-négyzetméterár.

A Magyar Ingatlan Klub tagjai által közölt adatok szerint kínálatukban az új lakások között egy XVI. kerületi, Szőnyi úti, 28 négyzetméteres a legolcsóbb, ez 8,7 millió forintba kerül. A négyzetméter-árakat tekintve a VIII. kerületi Kálvária tér viszi a pálmát, ott már 240 ezer forintos négyzetméteráron lehet vásárolni.

Az Otthon Centrum újlakás-kínálatában szintén egy józsefvárosi ingatlan a legolcsóbb, a nem egészen 29 négyzetméteres otthont közel 8,4 millió forintért kínálják - ez 290 ezres négyzetméterárnak felel meg. Ha nem is sok, de akad néhány 9 millió forint alatti kislakás a XIV., XVI., a XXI. kerületben is. Az ingatlanexpressz.hu-n ebben az árkategóriában a VIII. és a X. kerület túlsúlya a szembetűnő.

Az alapvetően a XIII. kerületben beruházó Angyalföldi Lakásépítő Holding kínálatában a cég honlapjának tanúsága szerint alig akad, 290-300 ezer forint közötti négyzetméterárú kislakás, e kategória alatt pedig egyáltalán nincs.

 

Havanna és megint Kőbánya

 

Az ingatlanmax.hu weboldalon hirdető irodák kínálatában a legolcsóbb panellakás hatmillió forintba kerül, ez a Havanna lakótelepen található, 35 négyzetméteres ingatlant takar. A Magyar Ingatlan Klub tagjainak kínálatában a négyzetméterárak tekintetében szintén a Havanna a nyerő: mivel sok az árverezés alatt lévő ingatlan, akár 120 ezres árat is ki lehet fogni. Hasonló árszinttel lehet találkozni a X. kerületi Újhegyi lakótelepen is. A XIX. kerületben 150-178 ezer forint közötti panelárakat találni, a XX. kerületben 145-195 ezer forint között szóródnak az árak. Ugyanott a téglalakásokért legkevesebb 187-210 ezer forintot kérnek az eladók, a XVIII. kerületben 220 ezer forint közelében van az ár, ám ha a tégla építésű ingatlan távfűtéses, 20-40 ezer forinttal érhet kevesebbet egy négyzetméter. Ugyanott a panelektől 155-165 ezerért válnának meg tulajdonosaik.

A nyolcmillió körüli kategóriában a használtak között válogatva horogra akadhat egy újpalotai, 53 négyzetméteres panellakás, vagy egy XII. kerületi, Déli pályaudvarhoz közeli, 33 négyzetméteres, nagy belmagasságú tégla építésű otthon is. Az ingatlanexpressz.hu ajánlatai között a 7,6 millió forintos, 38 négyzetméteres használt lakás számít a legolcsóbbnak, a VIII. kerületben. Ugyanitt, a Kálvária téren ennél nem egészen százezer forinttal többért már új, 35 négyzetméteres lakást is találni, míg a jobb környéknek semmiképp sem számító Lujza utcában egy 33,4 négyzetméteres otthont 7,4 millió forint alatt kínálnak. (Ez utóbb hirdetéséből kiderül, a legalacsonyabb, 220 ezres négyzetméterárat a vételár készpénzes kiegyenlítése esetén lehet elérni, kisebb kápéaránnyal emelkedik az ár.)