A Közbeszerzési Értesítőben megjelent felhívás kiemeli, hogy a szóban forgó várbeli épület a jelenleg az V. kerület, József Nádor téren működő Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) elhelyezésére szolgál majd. (A minisztérium költözésének előkészítésére és tervezési munkáira tavaly másfél milliárd forintot már elkülönített a kormány.)

Grandiózus felújítást terveznek

A telket a Budai Várban a Szentháromság tér, a Hess András tér, a Fortuna köz és az Országház utca határolja. Az épület eredetileg Fellner Sándor építész XX. század eleji tervei alapján, késő gótikus stílusban épült, a szomszédos Mátyás-templomhoz hasonlóan, és hasonló méretben. A második világháborúban megsérült, ezt követően azonban egy egyszerűbb, visszabontott homlokzatú épületet építettek újjá. A kormány most "eredeti állapotnak megfelelő helyreállítást" tervez.

Az eredeti állapot visszaállítása a cél, már ami a külsőt illeti - mert belül A-kategóriás irodává kell átalakítani, reprezentatív terekkel, konferencia teremmel, tárgyalókkal, a dolgozók befogadásához szükséges mennyiségű és minőségű irodai terekkel, könyvtárral, irattárral, és kiszolgáló helyiségekkel. Ez utóbbiak a teakonyhákat, a mosdókat a büféket és a parkolót fedik.

Nem kapkodják el

A tervezésre két évet ad a felhívás. Ajánlatot az tehet, akinek az elmúlt három lezárt üzleti évben - engedélyezési és kivitelezési tervdokumentáció készítését is tartalmazó generál tervezési feladatokból - összesen legalább nettó 500 millió forint árbevétele származott. Az ajánlatok benyújtási időpontja február elseje. Az értékelésnél a minőség 85, míg az ár 50 súlyszámot ér.

Tavaly három tételben, csaknem 20 milliárd forintot irányzott elő a kormány a Varga Mihály miniszter által vezetett Nemzetgazdasági Minisztérium budai Várnegyedben történő elhelyezésére - erről bővebben itt olvashat.