A WHB Befektetési Kft., valamint az Építő- és Épületkarbantartó Zrt. (Épkar) lett a Körösaszfalt Zrt. 50-50 százalékos tulajdonosa - értesült a HVG. Az eladó a Duna Aszfalt Kft. és annak tulajdonosa, Szíjj László volt.  A vezérigazgatót is lecserélték, Pálffy Balázst az épkaros Szeivolt István és a WHB-s Mózes Zoltán váltotta.

Papíron a Körösaszfalt a tulajdonosa az állami közbeszerzéseken rendkívül sikeresen szereplő Magyar Építő Zrt.-nek, amely a ZÁÉV Zrt.-vel közösen felépítheti fel az új Puskás stadiont, közel nettó 150 milliárd forintért. A Magyar Építőben közel két éve közös közvetlen irányítást szerzett a WHB az Épkarral együtt, amit már a GVH jóváhagyott.

A WHB Befektetési Kft. a közbeszerzéseken szintén sikeres, Paár Attila érdekeltségében lévő West Bau Hungária-csoport tagja, amely arról is nevezetes, hogy az egy komáromi ingatlant takaró WHB Ingatlan Kft. többségét tavaly augusztus végén Tiborcz István, Orbán Viktor veje szerezte meg, majd a része átkerült egy brit Virgin-szigeteki vállalkozáshoz, a Synergy Global Consulting Limitedhez - emlékeztet a HVG.

A Magyar Építő újítja fel egyebek mellett a Szépművészeti Múzeum román csarnokát 6,8 milliárd forintért, a Nemzeti Közszolgálati egyetemnek két új épületet húz fel hatmilliárdért, Kaposváron uszodát épít másodmagával (4,4 milliárdért), és dolgozik az egyik MNB-alapítványnak is.