Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Még mindig nem vette át az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) a Budapest XI. kerületében lévő Bibó István Szakkollégiumot - tudta meg a Napi.hu.

Az ügy még évekkel ezelőtt indult: a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) ugyanis 2016. szeptember 26-án kötött szerződést az ELTE Bibó István Szakkollégium felújítására és az épület bővítésére a Penta Industry Kft.-vel, nettó 405 millió forintért - írta meg lapunk két és fél évvel ezelőtt.

A vizes vébé sem jött össze

Akkor sürgősséggel választotta ki a Pentát az MNV, mégpedig "előre nem látható események által kiváltott rendkívüli sürgősségre" hivatkozva.

A sürgősséget a 2017-es budapesti vizes világbajnokság indokolta, az épületet ugyanis szálláshelyként használták volna. A világbajnokságra nem lett kész az épület és bár a rendezvény már másfél évvel ezelőtt véget ért, az ELTE még mindig nem használhatja az állami kézben - azaz a MNV tulajdonában - lévő ingatlant, amely arról is nevezetes, hogy 1988-ban itt alapították meg a Fideszt.

Igazsgágügyi szakértőnél tart az ügy

A beruházás azóta sem lépett előrébb, legalábbis az ELTE még "nem költözött" be, ezért megkerestük az egyetemet, hogy hol tart az épületfelújítás, mikortól és mire fogják használni az ingatlant.

A beruházás befejezését követően az MNV Zrt. birtokba vette az ingatlant, azonban garanciális hibajavítások, valamint a használatbavételi engedély megszerzéséhez szükséges dokumentáció kapcsán az MNV Zrt. vitában áll a kivitelezővel. Ezen hibákat az MNV Zrt. igazságügyi szakértő bevonásával vizsgáltatja

- közölte az ELTE. Az egyetem tájékoztatása szerint, ha sikerül átadni az épületet, akkor az egyetem hallgatói lakhatnak ott. Az egyetem továbbá azt is közölte kérdésünkre, hogy a beruházás és az átadás csúszása nem jelentett többletkiadást.

Nem csak a Bibót bízták a Pentára

A Penta a szakkollégium felújítása mellett más vizes vébé munkákban is részt vett: a szinkronúszás és felkészülési létesítmények tervezésére, valamint kivitelezésére kiírt tendert a Penta Industry Kft. nyerte, 4 milliárd 899 millió forintos ajánlatával.

Az Opten adatai szerint egyébként a 2011-ben alapított Penta Industry igen jól szerepel: 2017-ben közel 11,5 milliárd forintos nettó bevételt ért el, ami több mint a duplája volt a 2016-os 5,5 milliárd forintnak. Az adózott eredmények 2017-ben meghaladta a 476 millió forintot, szemben az egy évvel korábbi 272 millió forinttal.

Címlapkép: Az ELTE Bibó István Szakkollégiumának bontás alatt álló épülete a Ménesi úton 2017. január 3-án. A 2017-es vizes vb-re készülve a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) felújíttatja és bővíti a szakkollégium épületét, amelyet szálláshelyként fognak használni. MTI Fotó - Soós Lajos