Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A szóban forgó konstrukció 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást és 10 millió forintos államilag kamattámogatott hitelt biztosít a feltételeket teljesítő, három gyereket nevelő vagy vállaló családoknak új lakás vásárlására vagy építésére. Az ingatlan.com szerint Budapesten látványos kínálatbővülést eredményez a 30 milliós korlát eltűnése: az eddigi 468 helyett 3292 lakás felel meg a csok feltételeinek.

A közlemény idézi Balogh Lászlót, a portál szakértőjét, aki elmondta: szintén jelentősen, 28 százalékkal bővült a kínálat Győr-Moson-Sopron megyében, Pest megyében és Hajdú-Bihar megyében pedig 40-40 százalékos növekedést eredményezett a korlát eltörlése a csokos új lakások kínálatában. A lépés eredményeként várhatóan a korábban vártnál hamarabb megindulhat az élénkülés az új lakások piacán, elsősorban a csoknak megfelelő ingatlanok esetében - fogalmazott a szakértő.

Az ingatlan.com tájékoztatása szerint a 30 milliós határ eltörlése azokat a nagycsaládosokat is helyzetbe hozhatja, akik ugyan nem feltétlenül terveztek új lakásba költözni, de jelenleg is rendelkeznek lakáshitellel. Ha a három gyermekes családok a jelenlegi otthonuk eladását követően új lakásba költöznek, akkor a csokos lakáshitel segítségével a fennálló hiteltartozásuk után fizetendő magasabb kamatszintet 3 százalékra csökkenthetik - írják.

A régi hitel lecserélésével ezek a családok az alacsonyabb kamatterhek miatt így összességében több millió forintot tudnak megspórolni 25 év alatt, ráadásul további önerő nélkül tudnak új lakásba költözni - fejtette ki Balogh László a tájékoztatásban. Mindössze arra kell figyelniük, hogy az új lakás vételára legalább a csok keretében felvett összeggel drágább legyen az értékesített lakásuk eladási áránál - tette hozzá az ingatlan.com szakértője a közleményben.