Az elmúlt évben növekvő ütemben bővült a lakásszektor. Az országban csaknem 14,5 ezer új lakás épült, 44 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
Budapestet kivéve valamennyi településtípus esetében nőttek a lakásberuházások; a megyei jogú városokban 51, a többi városban 69, a községekben 65 százalékkal emelkedett a használatbavételek száma. Minden megyében több új lakás épült, mint az előző évben. A legdinamikusabb (2,1-2,5-szeres) bővülés Bács-Kiskun, Baranya, Somogy és Komárom-Esztergom megyéket jellemezte - összesíti a lakásépítés számait a KSH.

Országosan tízezer lakosra 14,7 új építésű lakás jutott. A mutató értéke továbbra is Győr-Moson-Sopron megyében volt a legmagasabb (59,4), az országos átlag négyszerese, és átlag feletti mutató jellemezte Budapest mellett Pest, Somogy és Vas megyéket. A lakásépítések intenzitása Nógrád, Békés és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben volt a legalacsonyabb (1,4-3,4).

Tízezer lakosra jutó lakásépítés megyénként 2017/KSH

Az új lakások átlagos mérete 100 négyzetméter volt,  6 négyzetméterrel több volt, mint az előző évben. A legkisebb átlagos alapterületű lakásokat a fővárosban és Győr-Moson-Sopron megyében, a legnagyobbakat Nógrádban vették használatba, ahol kizárólag családi házak épültek.

A 2017-ben kiadott lakásépítési engedélyek és egyszerű bejelentések együttes száma alapján 37 997 új lakás építése kezdődhetett el, 20 százalékkal több, mint 2016-ban. A megyei jogú városokban 9 százalékkal visszaesett, a többi városban, a községekben és Budapesten nőtt (9,2, 27 és 56 százalékkal) az építési kedv.