Az idén tovább csökkent a panellakások forgási ideje. A 2018-ban értékesített házgyári technológiával épült lakások átlagosan 66 nap - alig több, mint két hónap - alatt keltek el, mely mindössze négy nappal több, mint a 2015-ben mért rekord alacsony átlag. Ugyanakkor jelentős különbségek vannak még a fővároson belül is.

Az OC szerint, amíg Budán és a pesti peremkerületekben ez az országos átlagnál tíz nappal kevesebb - mindössze 55 nap -, addig a pesti belső kerületekben, különösen a XIII. kerületben, két és fél hónap. A magyarázat egyszerű: a belvárosi kerületekben az értékesített panellakások átlagára idén elérte a 24,5 millió forintot, a peremkerületekben mindössze 20 milliót fizettek egy lakásért.

A vidéki városokban azok méretével arányosan csökken az értékesítési idő. Az 5-25 ezer fős városokban például átlagosan több mint 100 nap, de az 25-50 ezer fős városokban is 88 nap kellett egy panel eladásához. Ugyanakkor a legalább 50 ezer fős városokban már átlagosan 60-62 nap, azaz két hónap alatt elkeltek a lakások.

Két héttel gyorsabb az eladás a panelfelújításon átesett épületekben, egy hetet jelent mínuszban, ha a lakás nem a földszinten, illetve nem a tizedik emeleten (azaz jellemzően a zárószinten) helyezkedik el. A jobb állapotú, illetve egyedi mérőórás lakások eladói további  5-7 napot nyerhetnek. Összességében Budapesten, panelprogramos, jó állapotú, felújított lakás akár egy-másfél hónap alatt vevőre találhat - mondja Soóki-Tóth Gábor az OC elemzési vezetője.

Az agglomerációs téglalakások értékesítési ideje átlagosan 98 nap. A családi házak értékesítési ideje jellemzően a téglalakások értékének a duplája.

Az OC szerint gyakori a túlárazott ingatlan, amely különösen családi házak esetében jelentősen meghosszabbítja az eladáshoz szükséges időt.

Fotó: Shutterstock