Május első hetében megkezdődtek az érettségi vizsgák és az idén több mint 100 ezren készülnek a felsőoktatási felvételire, ezek az események pedig lényegében elindítják a következő tanévet megelőző albérletszezont, amely a tavalyinál magasabb átlagos bérleti díjaknál jár. A lakáspiaci felfutásnak köszönhetően az albérletárak is komoly emelkedést mutattak az utóbbi években, főként Budapesten, de a vidéki nagyvárosokban, főleg az egyetemvárosokban volt erőteljes drágulás.

Budapesten május elején a kínálati piacon már 149 ezer forint volt a 140 négyzetméternél kisebb alapterületű kiadó lakások átlagos bérleti díja, ez durván 10 százalékos emelkedésnek felel meg éves összevetésben. A fővároson belül nagy a szórás a bérleti díjakban, immár nincs olyan kerület, ahol 100 ezer forintnál kisebb lenne az átlagos bérleti díj. A legolcsóbbak a XVII. és a XXI. kerületek, előbbiben átlagosan 100 ezer, utóbbiban 110 ezer forintért kínáltak kiadásra egy lakást a tulajdonosok - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

A legtöbb vidéki nagy egyetemvárosban is drágábbak lettek az albérletek, miközben bővült a kínálat is. Debrecenben gy év alatt 10 százalékkal, 88 ezer forintra, Szegeden 9 százalékkal, 85 ezer forintra, Pécsen 22 százalékkal, 95 ezer forintra nőttek az átlagos bérleti díjak a teljes piacon, Miskolcon azonban visszafogottabb volt az emelkedés, tavaly májushoz képest 3 százalékkal 70 ezer forintra nőtt a bérleti díj.

A főiskolára és egyetemre aspirálók körében népszerű garzonlakások főszerepet kapnak az albérletszezonban. Bár a garzonok átlagos havi bérleti díja kisebb, de négyzetméterre vetítve jóval magasabbak az adott városra jellemző albérletdíjaknál. Budapesten a garzonlakások átlagos havi díja 110 ezer forint. Debrecenben 75 ezer forintért, Pécsen 78 ezer forintért, Szegeden és Miskolcon pedig átlagosan 58 ezer, illetve 50 ezer forintért várják a bérlőket a garzonok tulajdonosai - mondta az ingatlan.com szakértője.

Fotó forrása: Stocksnap