Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A családi házak építésének egyszerűsítésére tett intézkedések, így különösen a tervezői művezetés és az e-építési napló kötelező vezetésének elhagyása minőségi kockázatot jelent azáltal, hogy ellenőrizhetetlenné teszi a magánerős újlakás- vagy bővítési (családi házas) projektek minőségét, különösen az eltakarásra kerülő falszerkezetek esetében, emellett teret enged a szürkegazdaságnak is - kezdi legújabb piaci elemzését a MÉASZ.

A főbb építőanyagok harmadik negyedévi piacáról megállapítják, hogy az égetett tégla termékek- hasonlóan az első negyedévhez - a körülbelül azonos volumenben fogytak, mint 2018 azonos időszakában. A cseréptermékek iránt a harmadik negyedévben is erősebb, mintegy 5 százalékkal magasabb kereslet érzékelhető, mint egy évvel korábban: ez a technológiai sorrendnek megfelelően, a befejeződő lakóépületek befedésével függ össze.

A fővárosban a fejlesztők a meglévő újlakás projektek befejezésére fókuszálnak, és a megyeszékhelyeken is kevesebb projekt indul, összességében határozott lassulás érzékelhető az újlakás-építések terén.

Így néz ki az építőanyagok piaca részletesebben

A fehér falazóanyagok iránti kereslet harmadik negyedévben kis mértékben alulmúlta a 2018. évi azonos időszaki volument, a teljes évet nézve mintegy 15 százalékos a növekedés a tavalyi első 9 hónappal összehasonlítva.

A megrendelésállomány a magasépítési piacon érzékelhető lassulással együtt is kiegyensúlyozott. Ezzel párhuzamosan csökken a kivitelezői kapacitások hiánya és a tervezett kivitelezési időkhöz képest mért lemaradás.

A fehér falazóanyagok 5-7 százalékkal drágábbak, mint tavaly ilyenkor.

Az építőkémia termékek (ragasztóanyagok, tömítőanyagok, homlokzati hőszigetelő rendszerek ragasztói, stb.) iránt a harmadik negyedévben kiegyensúlyozott volt a kereslet, 2018-hoz képest nem nőtt érdemben. Változatlanul korlátozottak a beépítő kapacitások, különösen szűkös a hidegburkolói kapacitás. Az építőkémia termékek árai a harmadik negyedévben sem változtak.

A MÉASZ szerint kiszámítható az üzletmenet  az érezhető lassulás mellett, Az építőkémia termékek gyártói szerint várhatóan év végéig marad az élénk kereslet, mivel számos épület befejezése változatos építőkémia terméket igényel és fog igényelni.

A homlokzati nyílászárók gyártói a 2018-as azonos időszakához képest átlagosan mintegy 5 százalékos növekedést könyvelhetnek el, amely egybevágott a prognózisokkal.

Az egyes import alapanyagok drágulását, a jelentős forintárfolyam-gyengülés hatását a gyártók nem tudták érvényesíteni az árakban, így a harmadik egyedévben a termékek árai összességében nem változtak.

A jellemző gyártási átfutási idő változatlanul mintegy 4-5 hét. A szakszerű beépítési kapacitás továbbra is hiányos.

A hőszigetelőanyagok piacán általánosan fennáll, hogy

  • a magánerős és a lakóépület korszerűsítési részpiacot változatlanul a vissza nem térítendő épületenergetikai ösztönzők léte vagy nemléte határozza meg, mindazonáltal a kamatmentes hitelek piacélénkítő hatása e téren változatlanul alacsony; kivárás érzékelhető a lakosság részéről.
  • az őszi energetikai felújítási, illetve hőszigetelési szezon a korábbi évek gyakorlata szerint nem kezdődött el és az újlakás-áfa kivezetése miatt sem látszott még a projektek felgyorsítása - a beépítő kapacitáshiány is késéseket okoz.

A műanyagalapú (EPS) hőszigetelőanyagok piacán a harmadik negyedében ingadozó kereslet mentén a szezon nehezen indult. A kivitelezői munkaerő-hiány miatt az egyes késésben lévő nagyobb projektek nem jutottak el a hőszigetelésig, ez nagyban befolyásolta a szezont. A harmadik negyedév így mérsékeltebb eredményt hozott a tavalyinál, szemben a korábbi várakozásokkal. A tavalyi bázishoz képest a harmadik negyedév végéig egy számjegyű a növekedés.

Az árak a második negyedévi szinten vagy kissé alatta maradtak. Ezzel párhuzamosan a forint/euró árfolyam romlása nyomán egyes alapanyagok drágultak, követő korrekcióra nem volt lehetőség.

A szálas hőszigetelőanyagok iránti kereslet a harmadik negyedévben az előző negyedévihez hasonlított; az építőipari statisztikában látható dinamika e részpiacon nem tükröződik. Csökkentek a kereskedői készletek is, mindez pedig közrejátszott a második-harmadik negyedévi megtorpanásban. A szálas hőszigetelőanyagok jellemző árai a a harmadik negyedévben is stagnáltak.

Az épületgépészeti termékek terén a beruházók számos korszerű és energiahatékony megoldás közül választhatnak. A gépészeti komponensek beépítése terén a 2019 egészében továbbra is keresleti természetű a piac.

A forint gyengülése miatt a jelentős importhányaddal bíró gyártók 3-5 százalékos áremelést hajtottak végre. Ma már ritka az évközi áremelés, de a piac megértette és elfogadta ezt.

Az épületgépészeti kivitelezők maximális kapacitás-kihasználtsággal dolgoznak; a lassuló növekedésnek egyelőre nincs hatása. A forgalom további bővítésének a beépítő kapacitáshiány a gátja: sajnálatos módon kevés a kivitelező és mindössze a nagyobb vállalkozások igyekeznek hatékonyságnövelő fejlesztésekkel (modern technológiával és gépparkkal) kapacitást bővíteni - írja a MÉASZ.