A 2019-es országos építés-szerelési termelési érték az ÉVOSZ várakozásai szerint 25-28 százalékkal túlnő a 2018-as magas bázison és eléri a 4 ezer milliárd forintot. Ez azt jelenti, hogy három év alatt csaknem 80 százalékkal nőtt az ágazat termelése, ami számos cégnél az üzletileg elfogadhatónál jóval nagyobb kockázat vállalását jelenti - állapítja meg legfrissebb, 30 éves jubileumi közgyűlése alkalmából készített helyzetjelentésében az ÉVOSZ.

2019 egyértelműen magasabb értéket és volument hoz összehasonlítható árakon, mint a recessziót megelőző utolsó jó évek teljesítménye volt, oly módon, hogy minden alágazat bővülni tudott. Várhatóan az ágazat 6 százalékkal járul hozzá a GDP-hez, a GDP körvonalazódó 4,8-os növekedéséből 1,1-1,2 százalékot az építőipar tesz hozzá.

Idén a foglalkoztatottak száma 340 ezer fő körül várható. Ez, mintegy 100 ezer fővel több a 2013-as mélypont idején regisztráltnál. A közfoglalkoztatottak, munkanélküliek köréből és más ágazatokból felvett új foglalkoztatottak segédmunkásként érkeztek, így a folyamatos felnőttképzések mellett is tartós a jó szakmunkás és mérnökök hiánya.

A vállalkozások jelzései alapján összességében 13-14 százalékos mértékű volt az idei béremelés, nagy szóródással cégenként és az alkalmasság, felkészültség függvényében. A mérnöki, termelésirányítási körben a béremelések 20 százalék fölöttiek. Az ágazati átlagkereset mindezekkel együtt sem fogja még elérni a nemzetgazdasági átlagkeresetet - hangsúlyozza a szakszövetség.

Így nőttek az árak

Az építőipar 2019-ben összességében várhatóan 13 százalékos áremelést tud a piacon érvényesíteni, alágazatonként eltérő mértékben.

Idén javult a jövedelmezőség, az ÉVOSZ tagszervezetek várakozásai szerint az árbevétel-arányos jövedelmezőség 5-20 százalék között szóródik, az átlag 8 százalék körüli.

A közepes és nagy építőipari, tervező és mérnöki vállalkozások tovább erősödtek teljesítőképességben, szervezettségben, műszaki színvonalban. A mikro- és kisvállalkozási körre ez kevésbé jellemző, a hatékonysági mutatóik rosszabbak a nagyobb szervezetekhez mérve. A hatékonyság általánosa gyenge pont, ebben előrelépést jelent, hogy 2019-ben mintegy 100 milliárd forint saját beruházást hajtott végre az ágazat, egyre többen kapcsolódnak be a folyamatos és az iskolarendszerű képzésbe is.

Nehézkesen az előremozdulás  az építési folyamatok rendszerszintű szervezésében, irányításában. A létesítményeken a piaci szereplők jobb együttműködése ellenére

növekedett a határidőre ki nem fizetett számlák aránya, ami eléri a 20 százalékot és a lánctartozásba kerülő összeg is 4-5 százalék körüli. A 2019-es 4 000 milliárdos termelési értéket figyelembe véve megközelítheti a 200 milliárd forintos nagyságrendet.

A megrendelői oldalról sok a bizonytalanság

  • A brüsszeli uniós és a hazai önkormányzati választások a folyamatos megrendelések ellen hatnak. A választási ciklusok építési-beruházási ciklusokkal járnak együtt.
  • A lakosság és az ingatlanfejlesztők kivárnak, remélve, hogy a kormány további intézkedésekkel támogatja az új építéseket, erősíti a bizalmat kormányzati közreműködéssel a lakásépítés piacán.
  • Elméleti közgazdászok gazdasági visszaesést vizionálnak, ami az ipari létesítmények építési-beruházási piacát érintheti negatív módon.

Mindezekkel együtt jelenleg az ágazat rendelésállománya 10 százalékkal elmarad a tavalyitól, ezen belül a mélyépítési alágazatban 22 százalékkal kisebb a rendelési állomány volumene.

Az ÉVOSZ várakozásai szerint az építőipar 2020 évi teljesítése is magas szinten lesz, de maximum egy számjegyű növekedés és a szinten maradás közötti megrendelés- és teljesítés körvonalazódik. A szakszövetség arra számít, hogy az állami szerepvállalás 2020-ban meghatározó lesz a gazdaságélénkítés, a lakossági ösztönzés és a közösségi megrendelés területén egyaránt. Kis túlzással, az államilag irányított építési-beruházási folyamatok fognak 2020-ban dominálni.

A legnagyobb piaci szereplőket tömörítő szervezet várakozásai szerint az építési-beruházási kereslet és kínálat közötti olló zárulni fog, ami kedvező hatással lesz az árváltozásokra, mérsékelt, egy számjegyű áremelkedést prognosztizálnak a vállalkozások.

A jövő évi foglalkoztatási trendekről úgy vélik, a munkaerő szakképzettsége és a képzések kerülnek fókuszba. Megjegyzik ugyanakkor, hogy e téren nehezítést jelent a fizikai állomány alacsony képzési motivációja.

Az építési vállalkozásoknak csak egy részénél hagynak érdemleges eredménytartalékot további saját beruházásra, technológiai korszerűsítésre, s jövőre az elvártnál lassúbb, kisebb lehet a hatékonyság javulásának üteme és mértéke, noha 2020-ban ez a legfontosabb, a vállalkozások számára sokrétű kihívést jelentő feladat  - hangsúlyozza az ÉVOSZ.