Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A KSH szerdán közzétett adatai szerint tavaly az építőipari termelés 22,3 százalékkal nőtt az előző évhez képest, míg a múlt év decemberében az építőipari termelés volumene 17,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Tavaly egész évben az épületek építése 16 százalékkal, az egyéb építményeké 31,4 százalékkal emelkedett.

Horváth András, a Takarékbank elemzője az építőipar tavalyi teljesítményét robosztusnak nevezte, amivel érdemben hozzá tudott járulni a GDP növekedéséhez a kis súlya ellenére is. A kibocsátás bővülése megfelel a várakozásaiknak, míg idén 16 százalékot elérő növekedést várnak az ágazatban, az erősebb bázis miatt.

Idén az újlakás átadási hullám fogja húzni az építőipart, legalább 25 ezer lakás átadására számít. Emellett a budapesti irodapiacon 700 ezer négyzetméter van megvalósítási fázisban, ami szintén érdemi átadási hullámot fog eredményezni a következő 1-2 évben, számottevően növelve a jelenlegi 3,6 millió négyzetméteres állományt. A szakképzett munkaerő hiánya továbbra is jelentős probléma, noha az építőipar foglalkoztatottak létszáma történelmi csúcson áll. A létszámbővülés jelentős része képzetlen munkaerőből áll, ami egyelőre tovább nehezíti a kivitelezések teljesítését - idézi az elemzőt az MTI.

Horváth András további béremelkedésre és fehéredésre számít az ágazatban a következő években a munkaerőhiány és a hatékonyság fokozódásával párhuzamosan, így tovább folytatódhat a már megkezdődött trend, hogy a szakképzett munkaerő fokozatosan visszaáramlik a gazdaságba és enyhülhet a kivitelezői kapacitáskorlát.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője is azt emelte ki, hogy a 2018-as év annyira jól sikerült az építőiparnak, hogy az elemzőket is meglepte. A szolgáltatások mellett - az ipar helyett - 2018-ban az építőipar lesz a második legfontosabb növekedési tényező, egy százalékpont körüli mértékkel. Az építőipar 5 százalék körüli súlyához mérten ez erős hozzájárulást jelent  GDP-hez.

Ez a lendület nem feltétlenül tartható hosszú távon, mivel egyebek mellett a kedvezményes áfa hatása ki fog futni. Idén az építőipar növekedése lassulhat, azonban marad a két számjegyű, 10-15 százalék körüli növekedés.

Az építőipar minden területe bővülni tudott, az ipari épületek építése jelentősen felpörgette a szektort a kapacitásbővítő beruházásokon keresztül. Az uniós források 2019-ben is képesek lesznek emelni az egyéb építmények építését, és növelni az infrastrukturális beruházásokat, 2020-ra azonban kifuthatnak a jelentősebb projektek, a kormány szándékainak megfelelően.

A növekedés lassulására utal Virovácz Péter szerint az is, hogy december végén az építőipari vállalkozások szerződésállománya közel 8 százalékkal elmaradt az előző évitől.