Aki jelenleg új társasházi lakást vásárolna Budapesten, nagyjából 6500 ingatlan közül választhat. Ebből 400 azonnal költözhető, 3500 éppen épül, 2600 esetében pedig ugyancsak lehet már végszerződést kötni, mert a beruházás rendelkezik építési engedéllyel, ám a kivitelezés még nem kezdődött el.

A hirdetett kínálatban messze a XIII. kerület vezet, a készleten lévő lakások harmada itt koncentrálódik. A kerület angyalföldi részén talán minden utcában találni beépítetlen telket, vagy bontandó épületet, illetve a kerületet átszelő Váci út a főváros legjelentősebb irodafolyosója, így a kereslet folyamatos a közelben épülő lakások iránt - összegzi a lakáspiaci folyamatokat az elemzés.

A nagyobb cégek egymásra licitálva fedik fel beruházási terveiket évekre előre, ezzel is próbálva magukhoz kötni a potenciális vevőket. Az OTP adatbázisában jelenleg kereken 100 előkészítés alatt álló projekt sorakozik (a nagyobbak ütemenként külön számolva) nagyjából 11,5 ezer megépítendő lakással. Van olyan fejlesztő, aki az 5 százalékos áfakulcs eredetileg 2019. végéig érvényben lévő határidején túl is tervez, a cégek többsége azonban rohamtempóban próbálja addig lezárni a még csőben lévő beruházásait.

Így számoljon

Ezután ugyanis, a növekvő adóteher miatt, valószínűleg áremelésre kényszerülnek, amit a vevők már nem feltétlenül tudnak vagy akarnak megfizetni. Valkó Dávid vezető elemző szerint még ha nem számolunk a jelenleg nagyon is érezhető munkaerőhiánnyal vagy egyéb váratlan eseménnyel, egy 100-150 lakásos épület megépítése legalább másfél évet vesz igénybe. Ha a tervezést, engedélyeztetést, vagy az esetleges telekvásárlást is belekalkuláljuk, akkor már az idei évben mindenképp érdemes elindítani az új projekteket.

A kereslet látványos megugrását a kínálat - a konkrétan megépülő lakások száma - csak nagyjából egy év késéssel követi. Míg adataink szerint 2016-ban háromezer társasházi lakás épült fel a fővárosban, idén már közel kétszer ennyi, 5600 átadására számítunk. Mindemellett 2018-as befejezési dátummal már most hétezer további lakást tartalmaz adatbázisunk. Még ha ezek közül jócskán lesznek olyanok, amelyek átadása halasztódik, ez a szám az újabb és újabb projektek nyilvánosságra kerülésével inkább csak nőni fog - prognosztizál Valkó Dávid. A favorit ebben a mutatóban is a XIII. kerület: idén itt 1500, jövőre újabb 2000 lakás megépítése várható. Idén a XIV. kerület állhat a dobogó második fokára 900 lakással, a XI. pedig a harmadikra 660 ingatlannal.

Új hívószavak jöttek

Az árak tavaly óta meredeken nőnek a 2015-ös 450 ezer forintos négyzetméterenkénti átlagár tavaly elérte a félmilliós limitet. Az idei átadású beruházások átlagára 560 ezer forint lehet, jövőre pedig hatszázezer közelébe nőhet. Jelenleg kéttucatnyi társasházi beruházás átlagos négyzetméterára nőtt egymillió forint fölé; nagyjából fele-fele részben drágább budai, illetve szűkebben vett pesti belvárosi elhelyezkedéssel. A jellemző azonban ezen a két területen a 700-900 ezer forintos átlagár.

A másik végletet a külső pesti kerületek képviselik, ahol kisebb társasházakban, illetve sorházakban még általában négyszázezer forint alatt lehet egy négyzetméterhez jutni. A kínálat nagy részét adó tömegpiacon (VIII., IX., XI., XIII. és XIV. kerület) 5-600 ezer forint között mozognak a fajlagos átlagárak, a verseny már most is itt a legnagyobb. A konkurencia erősödése, illetve a vevői preferenciák változása újabb hívószavakat generáltak építtetői oldalról. Egyre több projekt honlapján, illetve lakáshirdetésben látni az "okosotthon" megjelölést, illetve a fűtési rendszernél a hőszivattyús, padló- és mennyezeti hőszabályozással kombinált technológiát.