Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Egyedüli ajánlattevőként a Garage Ingatlanfejlesztő Kft. nyerte meg a Fehérgyarmati Református Egyházközség új általános iskola és tornacsarnok építésére kiírt közbeszerzését nettó 2 milliárd 914 millió forintért - derül ki az uniós közbeszerzési értesítőből. A nyertes cég sikeresen "lőtte be" a központi költségvetésből támogatott kivitelezés költségét, ugyanis a kiíró által a szerződés előzetesen becsült értéke nettó 2 milliárd 915 millió forint volt. (A támogatás forrása a központi költségvetés "egyházak közösségi célú programjainak és beruházásainak" támogatására szóló előirányzata.)

A budapesti székhelyű, fehérgyarmati telephellyel rendelkező Garage Kft. idén megnyerte - a közbeszerzéseken szintén sikeresen szereplő - West Hungária Bau (WHB) Kft.-vel közösen az állami Millenáris Széllkapu Nonprofit Kft. tenderét is, amely a budai Millenáris területén közpark és mélygarázs építésére szólt. Ez a beruházás jelentősen megdrágult az előzetesen becsült összeghez képet: nettó 8,5 milliárdról 10,6 milliárd forintra. A Garage Kft. részt vett - a jelenleg a WHB 50 százalékos tulajdonában lévő - Magyar Építő Zrt.-vel együtt a Millenáris-beruházás földfelszín alatti előkészítő munkáinak elvégzésében is - ezt a munkát a két vállalkozás egyedüli közös ajánlattevőként nyerte el, nettó 467 millió forintért.

A Fehérgyarmati Református Egyházközség 2011 szeptemberétől vette át a helyi Kölcsey Ferenc Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde fenntartói jogát. Az iskola új épületet, tornacsarnokot kap, konyhával és étkezővel. A kivitelezésbe a fővállalkozó Garage Kft. bevonja alvállalkozóként a Swietelsky Magyarország Kft.-t és a Vidra Invest Kft.-t - derül ki a közbeszerzési dokumentumból.

A most közel hárommilliárdos kivitelezési munkát elnyert Garage Kft. fő tevékenysége ingatlan bérbeadása és üzemeltetése, a tulajdonosa Szabó Zoltán és Szabóné Szalmasági Éva - derül ki a Céginfo.hu adataiból. A cég 2016-ban 730 millió forint nettó árbevétel mellett 34 milliós adózott eredményt ért el, a kötelezettségállománya 862 millió forint volt. (A társaság 2012-ben 213 milliós árbevétel mellett még 92 milliós veszteséget termelt.)

A cégadatok szerint Szabóék egy másik cégükben, a Brikettgyártó Kft.-ben tulajdonostársai a Brikett Investment Kft.-nek, amelybe 443 millió forintot fektetett be a Morando Kockázati Tőkealap a brikettgyártó beruházás megvalósítására. A Morando alapkezelő 33 százalékos tulajdonosa - a Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadó hitelezőjeként a sajtóban többször említett - Tombor András (a Morando befektetéseiről korábban részletesen írt a magyar Forbes magazin).

Alap, amelyre a nemzet jövőjét építik

A Kölcsey Ferenc Református Általános Iskolához hasonló intézmények egyszerre biztosítják a gondos nevelést, a színvonalas oktatást és az értékteremtő, értékőrző közösséget. A most elhelyezett alapkő olyan szilárd alap, amelyre biztosan építhetjük a nemzet jövőjét. - mondta Seszták Miklós fejlesztési miniszter októberben az iskola alapkőletételi ünnepségén az MTI tudósítása szerint. A város, a járás és a szatmár-beregi térség egyik legszínvonalasabb vezető oktatási intézményének új, többemeletes épületében tizenhat tantermet, központi aulát alakítanak ki, udvarán kézilabdapályát is befogadó tornateremet, sport- és rekreációs udvart, valamint műfüves és több rekortánpályát építenek - mondta a miniszter.

A nyitóképen a Kölcsey Ferenc Református Általános Iskola új épületének látványterve az alapkőletételi ünnepségen, forrás: MTI Fotó/Balázs Attila.