Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Tízből négyen szeretnének belátható időn belül lakást vásárolni - derül ki a K&H biztos jövő felmérésből, amely a 30-59 éves korosztály ingatlanokkal kapcsolatos terveit térképezte fel.

A válaszadók 37 százaléka venne lakást a következő években, leginkább a harmincasok és a budapestiek nyitottak erre. Az érintettek 7 százaléka egy éven belül megoldaná a kérdést, 13 százalékuk két-három évet, 10 százalékuk pedig négy-öt évet várna a vásárlással. Akik egy évnél később szeretnének lakást venni, leginkább az önerő hiányával, és a lakások jelenlegi magas árával magyarázták a döntésüket. A legtöbben (45 százalék) életük első saját ingatlanát vennék meg, míg 29 százaléknál lakáscseréről lenne szó.

Az eredmények alapján a magyarok 63 százaléka nem akar lakást venni, jórészt mert elégedettek a mostanival, 25 százalék magasnak tartja a mostani ingatlanárakat, 22 százalékuk pedig azt mondta, hogy a jelenlegi lakáshitele miatt nem opció az ingatlanvétel.

Irány a város!

A vásárlást tervezők 15 százaléka Budapestet, 12 százaléka pedig a fővárosi agglomerációt venné célba, előbbi az ötvenesek, utóbbi pedig a harmincasok körében a legnépszerűbb. A jelenleg a fővárosban élők 47 százaléka itt is maradna, így budapesti ingatlant keres, míg 26 százalékuk választaná az agglomerációt. A megyeszékhelyen élők közel fele, 42 százaléka elégedett a saját városával, ugyanott venne ingatlant, 20 százalékuk menne másik városba, és mindössze öt százalékuk keresne budapesti lakást.

A vágyak és a jelenlegi lehetőségek nem állnak messze egymástól: nagyjából hasonlóan válaszoltak a megkérdezettek arra is, hogy a következő 10 évben hol élnének a legszívesebben. Budapestet 11 százalék, az agglomerációt 13 százalék tartja ideális helyszínnek. Megyeszékhelyen élne a legszívesebben a megkérdezettek 17 százaléka, valamelyik kisebb vidéki városban 26 százalék, községekben 23, míg külföldön 11 százalék lakna. Érdekes, hogy a községek sokkal népszerűbbek voltak azok körében, akik nem terveznek ingatlant vásárolni: közülük 26 százalék tudja elképzelni, hogy itt éljen, míg a vásárlást fontolgatók mindössze 18 százaléka tudja elképzelni az életét itt.

Családi ház, panel vagy társasház?

lakásvásárlást tervezők 58 százaléka családi házba szeretne költözni. Panellakást választana az érintettek 9 százaléka, ugyanennyien szavaztak a társasházi lakásra. A lakóparki lakások nem voltak túl népszerűek, mindössze 4 százalék menne oda, 3 százalékuk pedig az iker- vagy sorházak palettájáról választana.

A családi házak vezették a mezőnyt akkor is, amikor az volt a kérdés, hogy milyen típusú ingatlanban élnének a legszívesebben a következő tíz évben. Az önálló családik házak, toronymagasan, 82 százalékkal vezettek, a lakóparki lakások feljöttek 7 százalékkal a második helyre, az iker- vagy sorházi lakások 5 százalékot kaptak, míg a panelek mindössze 2 százalékot.