Tavaly egy heves vihar nyomán olyan súlyos károk keletkeztek az épületben, hogy már nem volt biztonságos, ezért másfél hónapra bezárták. Ekkor a balesetveszélyt sikerült elhárítani, működőképessé vált a Planetárium, de a tető szigetelésére nem volt lehetőség, az esővíz ugyanúgy befolyik az épületbe - idézi az MTI Piróth Esztert, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) igazgatóját, aki az M1-en nyilatkozott.

A problémát az okozza, hogy az 1977 augusztusában átadott épületben a kupola körül található lapos tető megfogja a vizet. Nagy esőzések idején, ami az elmúlt években gyakoribbá vált, ez súlyos beázásokat okoz. 1996-ban már egyszer szigetelték a tetőt, akkor nyitva tartás mellett, ez azonban nem volt megfelelő megoldás. A tetőszigetelés most várhatóan az év végéig megtörténik.

Az ikonikus épületnek azonban teljes felújításra, belső korszerűsítésre lenne szüksége. Ez másfél-két esztendőt venne igénybe - mondta.

A Planetáriumot - amely 81 százalékban a TIT, 19 százalékban a magyar állam tulajdona - évente 100-120 ezer fő látogatja. Az elmúlt évben, amikor másfél hónapig zárva volt az intézmény, 80 ezer vendéget fogadtak.