A tavalyi felfokozott munkaütem után arra számítunk, hogy a készházas cégek rendezni tudják soraikat az idén - mondta Kárpáti József, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnökségi tagja, környezettudatos és szerelt technológiás szakmai tagozat (Makész) vezetője a napilapnak. A korábbi felfűtött hangulatra utalva egyenesen úgy fogalmazott, nem bánják, hogy kevesebb megrendelésük lesz az idén.

A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) és az öt százalékra csökkentett áfa hatására ugyanis az elmúlt években a szerelt technológiával építő cégeket hirtelen rengeteg megrendelés találta meg. Végül számos olyan ház építése húzódott át 2020-ra, amelyet már tavaly kifizetett a megrendelő.

Az áfa visszaemelkedése látványos áremelést okozott a piacon. Tagjaiktól kapott beszámolók alapján Kárpáti azt mondta: 2019-ben az átlagos, alapfelszereltségű családi házak bruttó négyzetméterára 320 ezer forint volt, a prémium kategóriás, hőszivattyús, napelemmel termelt energiával működő, fokozott hőszigetelésű épületeknél az átlag 390 ezer forintot tett ki négyzetméterenként, a felső határ mintegy 480 ezer forint volt.

Jelenleg azonban már bruttó 430 ezer forintos átlagos négyzetméterárral érdemes számolni, ami a formától, műszaki tartalomtól, felszereltségtől függően elérheti a félmilliós négyzetméterárat is. A prémium kategóriájú házak bruttó négyzetméterára pedig a hatszázezer forintot is elérheti.