A Párizsi Udvar (Budapest, V. kerület, Ferenciek tere 10.) területén megvalósuló szállodafejlesztéssel összefüggő közigazgatási hatósági eljárásokat a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja - derül ki a kormany.hu-ra február 4-én feltöltött kormányrendelet tervezetéből, amit mindössze egy napig, azaz február 5-ig lehet nyilvánosan véleményezni. A kiemeltté nyilvánítás a hatósági engedélyezési eljárások egyszerűsítését és gyorsítását jelenti. A Párizs Property Kft. a Párizsi udvart prémium kategóriájú szállodává fejlesztené, mintegy 8,5 milliárd forint értékű beruházással. A szálloda az üzembe helyezést követően több mint 200 új munkahelyet teremtene az előzetes tervek szerint.

A múlt év nyarán nyílt, többfordulós nemzetközi pályázaton a Mellow Mood Group szerezte meg az öt éve üresen álló Párizsi Udvar tulajdonjogát a belvárosi önkormányzattól. A vételár 2,1 milliárd forint volt. A pályázaton a csoport magyar projektcége, a Párizs Property Kft. indult, ezt nevesíti a kormányrendelet tervezete is.

A cégadatok szerint a projektcéget múlt év február végén 500 ezer forinttal alapította egy Belize-ben bejegyzett cég, majd csatlakozott hozzá márciusban egy Abu Dhabi illetékességű magánszemély. Mindkettejüket a Budapesten lakó Majdi Helmi Rida követte a tulajdonlásban, az adatok szerint jelenleg ő az egyetlen tulajdonos, egyben ő jogosult a cég képviseletére is.

A cég jegyzett tőkéje múlt év áprilisa óta 3 millió forint. Az arab magánszemélyek tulajdonában lévő Mellow Mood cégcsoport alakította szállodává a szintén a Ferenciek terén lévő Klotild palotát is. Zuhair Awad, a Mellow Mood Group egyik tulajdonosa, ügyvezetője, a vásárlást követően tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy eredeti állapotában szeretnék visszaállítani az épületet, amelyhez 1980 óta nem nyúlt hozzá senki. Jelezte: az épületben vendéglátóhelyeket, konferencia-helyszínt és ötcsillagos apartman hotelt alakítanának ki. Elsősorban magyar alapanyagokat fognak felhasználni, a beruházás új munkahelyeket fog teremteni.

A cégcsoport másik tulajdonosa és ügyvezetője, Sameer Hamdan akkor úgy tájékoztatott, hogy 1986 óta vannak Magyarországon, és 1997 óta fejlesztenek ingatlanokat. A Belvárosban tucatnyi szállodát birtokolnak és üzemeltetnek, mintegy ötszáz embert foglalkoztatnak.

A kormányrendelet-tervezet a kiemelt jelentőségű ügyek koordinálására - kormánymegbízottként - a Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető kormánymegbízottat jelöli ki. Az építési hatósági ügyekben első fokon Budapest Főváros Kormányhivatala V. kerületi Hivatalának Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatala jár el. A másodfokú hatóság pedig a Budapest Főváros Kormányhivatalának Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatala. A beruházással összefüggésben az építésügyi hatósági ügyekben nem kell építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt beszerezni, nem kell településképi véleményezési eljárást lefolytatni, és településképi bejelentési eljárásnak sincs helye.

(Képünk forrása: Google Street View)