Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az idei első negyedévben átadott mintegy 1700 lakás 51 százalékos emelkedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. Amennyiben ez a trend egész évben kitartana, 2014-ben 11 ezer lakás épülhetne fel. Ez azonban még mindig csak arra lenne elég, hogy a hazai lakásállomány (4,39 millió) hozzávetőleg 400 évente újuljon meg. A 100 éves megújulási ütemhez évi 43 ezer darab lakást kellene építeni - írta a TLE.

Ráadásul mivel az építési engedélyek száma a használatba vételi engedélyek száma alatt maradt, ez nem mutat erőteljes növekedésre, nem valószínű, hogy az első negyedév növekedési üteme az egész évre kitart.

Ennyi munkahelyet teremt a lakásépítés

A lakásállomány megújításához felelős, hosszú távú lakásprogram szükséges, ami a lakosság és a hazai építőipar érdeke is. Tízezer lakás felépítése hozzávetőleg 44 ezer embernek ad munkát. Jelenleg legalább évi 30 ezerrel kevesebb lakás épül a kívánatosnál. Ez több mint 120 ezer megszűnt munkahelyet, egyben ennyi új munkahely lehetőségét jelenti.

A szervezet fontosnak tartja, hogy a kormány tűzzön ki lakásépítési, lakásfelújítási célszámokat, legyen érdemi elképzelése a lakosság életkörülményeit alapvetően érintő lakáskörülmények fejlesztéséről.  A lakásépítésekre nem a lakásszám növelése, hanem a lakásállomány minőségi megújítása miatt van szükség. A felújítások és a helyettesítő új építések egyaránt fontosak. A mai magyar lakásállomány nem alkalmas arra, hogy 400 évig fennmaradjon - hangsúlyozzák. A lakásállományon belül több mint félmillió olyan lakás van, amelynek a falazata vályog vagy sár, ezek minőségéről nincsen közelebbi adat. Ausztriában hozzávetőleg hatszor annyi lakás épül, mint Magyarországon.

Ezt javasolja a TLE a lakásépítések, lakásfelújítások érdemi élénkítésére, hazai költségvetési pénzek bevonása nélkül:

  • A 2014-2020-as uniós támogatási időszak jelenleg folyó tervezése során el kellene érni, hogy a következő hét évben épületenergetikai, településfejlesztési, munkaerő mobilitási céllal az uniós forrásokból a lakásfelújításokra, lakásépítésekre is jusson.
  • Szükséges lenne egy épületenergetikai program egyeztetése az EIB-vel. Lehetőség van rá, hogy épületenergetikai céllal építésre és felújításra EIB- (Európai Beruházási Bank) forrásokat vonjanak be, amelyekkel hazai költségvetési támogatás nélkül, alacsony kamat mellett, forint alapon, hosszú távú lakáshitelt lehet bevezetni.
  • A szocpol-támogatást olyan szintre kell emelni, hogy az energiahatékony, legális lakásépítések áfa-tartalma visszajusson az építkező, új lakást vásárló gyermekes családoknak. A jelenlegi mérték még az áfa összegét sem adja vissza támogatásként, ilyen támogatás mellett nem működik a rendszer.
  • A lakásépítésekkel, lakásfelújításokkal foglalkozó központi hivatalra vagy kormánybiztosra lenne szükség. A KSH számaiból az látszik, hogy évszázados mélyponton van a lakásépítések száma. Az elmúlt évtizedekben nem volt kiszámítható a kormányzatok lakásfejlesztési politikája.