Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A felhívást a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter felügyelete alatt működő BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. jelentette meg az uniós közbeszerzési közlönyben.

A költözést két tavalyi kormányhatározat írta elő és egy idei biztosította a forrást. Ez utóbbiról a Napi.hu megírta, hogy a Józsefvárosba és a Ferencvárosba költöztetésre a kormány - a Beruházási Ügynökség számára - 2 milliárd 781 millió forintot biztosított. Ehhez képest a mostani kiírásban 2 milliárd 189 millió forint szerepel. A kormányhatározatban az orvostechnikai eszközökre és egyéb, a beruházáshoz kapcsolódó költségekre 1 milliárd 217 millió forintot kell biztosítania még idén a pénzügyminiszternek.

A közbeszerzés nyertesének 261 betegágynak kell helyet biztosítania úgy, hogy át kell építenie 10707 négyzetméternyi meglévő területet, továbbá át kell alakítania 1250 négyzetmétert, amely nem kapcsolódik közvetlenül a betegellátáshoz.

A helyszínek:

  • I. sz. Belgyógyászati klinika, 1083 Budapest, Korányi Sándor utca 2a. (Külső Klinikai Tömb)
  • II. sz. Belgyógyászati klinika, 1088 Budapest, Szentkirályi út 46.
  • Korányi betegellátó épület, 1083 Budapest, Korányi S. u. 2.
  • I. sz. Sebészeti Klinika, 1082 Budapest VIII. ker. Üllői út 78 (Külső Klinikai Tömb)
  • BKT pénzügyi épület, 1085 Budapest VIII. ker. Üllői út 26 (Belső Klinikai Tömb)
  • Szent Rókus Kórház (pszichiátria CSOT), 1085 Budapest, Gyulai Pál u. 2.
  • Tömő utcai Klinika Onkológia elhelyezése 1083 Budapest, Tömő utca 25-29.

Ajánlatot az tehet, aki fel tud mutatni 96 hónapja elkezdett és 60 hónapja befejezett olyan referenciát, amely 5 ezer négyzetméter alapterületű új épület építésére vagy meglévő épület felújítására/átalakítására vonatkozik, továbbá egy olyat, amely legalább 3400 négyzetméteres egészségügyi funkciót betöltő új épület építésére vagy meglévő épület felújítására/átalakítására szólt. Ezeken túl rendelkeznie kell az ajánlattevőnek műemlék épület építésére/bővítésére/felújítására/átalakítására vonatkozó referenciával is.

Az ajánlatok benyújtási határideje augusztus 9. Az értékelésnél 50-50 súlyszámmal szerepel az ár és a minőség is.