A fejlesztés költségének nagyobb részét, mintegy 3,1 milliárd forintot a Modern városok program keretében a kormány biztosítja, a fennmaradó összeget a város önerőből fedezi - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára.

A 100 ezernél több lakossal rendelkező városok között Nyíregyháza volt az egyetlen, ahol nem volt legalább egy négycsillagos, száz szobás hotel - mondta Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármester. A most épülő szálloda hazai forrásból valósul meg, a 900 millió forintos önrészt pedig az OTP Bank segítségével biztosítja a város.

Hét év alatt eljutottunk oda, hogy a turizmus fejlődésének gátjává vált a minőségi szálláshely hiánya Nyíregyházán, 2010 óta ugyanis megduplázódott a vendégéjszakák száma - fogalmazott Kovács Ferenc. Tavaly 35 százalékra emelkedett a külföldiek aránya az összes turista között.

A 9 ezer négyzetméter alapterületű, 122 szobás, étteremmel, 200 fős befogadóképességű konferenciateremmel, mini wellness-egységgel, fitneszteremmel rendelkező szálláshely a tervek szerint a 2018-as turisztikai szezon kezdetére készül el. A szállodához kerékpártároló, 90 férőhelyes mélygarázs és 63 felszíni parkoló tartozik, a közeli élményfürdőkhöz pedig egy zárt híddal kapcsolódik - írta az MTI.

A nyitóképen az épülő Hotel Sóstó Nyíregyházán, forrás: MTI Fotó/Balázs Attila