Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Tavaly októberben egy magánszemélytől bérelt lakás átlagos bérleti díja 80 ezer forint volt, a budapesti bérleti díjak pedig megközelítették az országos átlag másfélszeresét - írja rövid összefoglalójában a statisztikai hivatal. Mely szerint a legtöbbször rokonok vagy ismerősök találnak egymásra (az esetek 48 százalékában) az albérlők és a tulajdonosok, 31 százalékban ingatlanportálokon, míg a többi esetben egyéb felületeken lépnek kapcsolatba.

A KSH szerint jobban is járnak az ismerősök, vagy majdnem közeli kapcsolatban lévők a bérléskor: az így kiadott lakásokban csökken a lakáskiadás kockázata, ezért a lakbér akár több tízezer forinttal is alacsonyabb lehet, mint azokban az esetekben, amikor nem ismerősök állapodnak meg.

A budai hegyvidéki kerületekben a 146 ezer forintos átlagos havi lakbér és az átlagosnál nagyobb lakásméretek jellemzőek. A pesti belső kerületekben a kisebb lakásméretek mellett az egy négyzetméterre jutó lakbér összege megközelítette a 2500 forintot. A legtöbb bérlő (57 százalék) családjával vagy partnerével él a lakásban, míg az egyéb kapcsolatban álló lakótársak, így a barátok, diák- és munkatársak aránya együttesen 11 százalékot tesz ki. A bérelt lakások 32 százalékában egyedül lakik a bérlő, Budapesten ez az arány magasabb (37 százalék), a kisebb településeken alacsonyabb. A megkérdezettek 28 százalék-a munkavállalás miatt lakik albérletben. Ugyancsak magas a munkahely miatt lakást bérlők aránya Nyugat-Dunántúl régióban (35 százalék), átlagos a Közép- és a Dél-Dunántúlon, és átlag alatti a többi régióban - derül még ki az adatokból.

A kutatásról

A hivatal 2018. novemberében több mint 500 településen, az ország egészét lefedő reprezentatív mintán végzett felmérést. "Lakáskörülményeink meghatározzák mindennapi életünket, lakhatásra fordított kiadásainknak pedig nemzetgazdasági