Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A  ingatlanközvetítők számára ez azt jelenti, hogy a korábbinál lényegesen többször kell megmutatniuk egy-egy lakást az érdeklődőknek, mire az megtalálja a vevőjét. A csok változása, azaz július 1-je előtt egyébként mind a vevők, mind az eladók kivártak, ennek hatására a kínálat is felduzzadt valamelyest. A kivárás természetesen együtt járt a magasan kitartott árakkal, hiszen az eladók bíztak a csokosok és az egyetemisták nyári rohamában.

Mint Hart Erzsébet, a Balla Ingatlan helyi szakértőjének szavaiból kiderült, a csokosok meg is érkeztek az ingatlanpiacra: már július első heteiben több olyan érdeklődővel találkozott, akik babaváró hitel segítségével szerettek volna lakást vásárolni. És természetesen olyan is akadt közöttük, aki már el is indította a hivatalos ügyintézést.

Ugyanakkor az elmúlt hónapokban leginkább csak azok az ingatlanok keltek el, melyeknél nagyobb alkura nyílt lehetőség. Egy IX. kerületi, metró közeli, tágas, kétszobás, erkélyes, felújítandó lakást említ példaként, amely közel 7 százalékos árengedménnyel kelt el, nem egészen 600 ezer forintos négyzetméteráron. Ennél jellemzően magasabb, 600-750 ezer forintos négyzetméteráron cserélnek gazdát most a lakások a két kerületben, de a pontos összeg többek között az állapottól, környezettől és emelettől is függ.

A VIII. kerületben leginkább a Corvin-negyed, a Palotanegyed, valamint a körút, azaz a 4-es, 6-os villamos vonala a legkedveltebb a vásárlók körében, de a 4-es metró által érintett részek is fokozatosan fejlődnek. A IX. kerületben továbbra is a Belső-Ferencváros a legfelkapottabb az egyetemek közelsége miatt, de a József Attila lakótelepet is szeretik a vevők a gondozott parkjai és kiváló ellátottsága miatt.

A nagyobb lakásokra lényegesen szerényebb a kereslet még mindig, mint a kisebbekre. Leginkább 35-60 négyzetméteres, lehetőleg kiváló közlekedési adottságú, jó állapotú, külön nyíló másfél-kétszobás lakásokat keresnek a vevők, s noha többen szeretnének téglaépítésű lakásban lakni, a panellakásokra is nagy az érdeklődés.

Nagy alapterületű lakásokat leginkább csak befektetők vásárolnak, melyeket aztán két kisebb lakásra tudnak bontani. A befektetők kapcsán az ingatlanközvetítő megjegyezte azt is, hogy bár kisebb számban, de továbbra is jelen vannak a piacon. Számuk csökkenésének oka, hogy olyan olcsón ritkán jutnak lakáshoz, hogy egy felújítás után elfogadható áron tovább tudják értékesíteni azt. Ugyanakkor bérbeadásra változatlanul vásárolnak főleg olyan ingatlanokat, melyeket egy kisebb, "praktikus átalakítást" követően jó áron ki tudnak adni.

A kiadással továbbra sincsenek gondok, a kereslet még a magas árak mellett is erőteljes: az egyszobás lakások bérleti díja is 100 ezer forintnál indul, míg a másfél-kétszobás lakások 130-150 ezer forinttól bérelhetők.