Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az uniós forrásokból származó - nagyobb részt a kormányzati szerveknél megjelenő - fejlesztések szerepe mérséklődött, miközben a - főként feldolgozóipari - vállalkozások beruházásai dinamikusan bővültek - számolt be a KSH.

A friss adatok szerint 2019 második negyedévében szezonálisan igazítva az előző negyedévit 4,1 százalékkal haladta meg, 2015 negyedéveinek átlagát pedig 53 százalékkal.

Idén április-júniusban az előző év azonos időszakához képest:

  • A beruházási tevékenység volumene 19, ezen belül a teljesítményérték mintegy hattizedét képviselő építési beruházásoké 22 százalékkal, ugyanakkor a teljesítményérték mintegy négytizedét kitevő gép- és berendezésneberuházásoké ennél mérsékeltebben, 15 százalékkal nőtt. A gép- és berendezésberuházások növekedéséhez a belföldi gyártásból származó eszközök beszerzése járult hozzá nagyobb mértékben.
  • A beruházások hattizedét megvalósító, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében a volumen gyorsuló ütemben, 31 százalékkal emelkedett, a beruházások mintegy 15 százalékát megvalósító költségvetési szerveknél pedig - a korábbi időszakok átlagos üteménél mérsékeltebben - 21 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A vállalkozásoknál a nagyvállalati kör beruházásai bővültek kiugróan.
  • A nemzetgazdaság szinte minden területén emelkedett a beruházási aktivitás. A feldolgozóipar fejlesztései 30 százalékkal nőttek. A növekedést elsősorban - a járműipari beszállítóknak köszönhetően- a villamos berendezések gyártásában és a vegyi anyag, termék gyártása területén realizált beruházások eredményezték. Számottevő volt a külföldi érdekeltségű vállalkozások beruházási tevékenysége is.
  • A második legnagyobb beruházónak számító szállítás, raktározás nemzetgazdasági ág beruházásainak dinamikus növekedése folytatódott, volumene 20 százalékkal nőtt, ismételten elsősorban a közútfelújítások, valamint a folytatódó út-, autópálya- és vasútépítkezések miatt.
  • A  harmadik legnagyobb beruházónak számító, a teljesítményérték mintegy 16 százalékát képviselő ingatlanügyletek beruházási teljesítménye szintén nagymértékben (15 százalék) nőtt, itt a lakásépítések csökkenését ellensúlyozta a bérbeadást szolgáló üzleti létesítményekbe (logisztikai csarnok, bevásárlóközpont stb.) történő beruházások erőteljes növekedése.
  • Az ötödik legnagyobb beruházónak számító kereskedelem, gépjárműjavítás nemzetgazdasági ágban a beruházási teljesítmény növekedése folytatódott (6,0%-kal), ehhez a legnagyobb mértékben a nagykereskedelmi hálózatok gépjárműbeszerzései járultak hozzá.
  • Az államhoz kötődő beruházások továbbra is meghatározóak a nemzetgazdaság egészére jellemző növekedésben. A közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás immár a negyedik legnagyobb beruházónak számít, teljesítményértéke a bázisidőszakhoz képest 13 százalékkal nőtt. Az árvízvédelmi védvonalak kiépítése is növelte a ráfordításokat.
  • Néhány alacsony súlyú nemzetgazdasági ág átlag felett nőtt: a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (82 százalék) területén a hotelépítések és a szállodafelújítások megugrottak, a víz- és hulladékgazdálkodásban a részben uniós forrásból finanszírozott ivóvízjavító, szennyvíztisztító és hulladékkezelő projektek húzták a beruházásokat (64 százalék).
  • Négy nemzetgazdasági ágban mértek csökkenést: az energiaiparban (-12 százalék), a szakmai, tudományos, műszaki tevékenységben (-4,5 százalék), az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenységben (-3,7 százalék) és az oktatásban 3 százalékkal csökkentek a beruházások.