Az Orbán-kormány kedvenc felsőoktatási intézményének, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek (NKE) újabb és újabb épületeket húznak fel a fővárosi Orczy-parkban, ezúttal a Ludovika "szárnyépületét" építheti át a zalaegerszegi székhelyű, magasépítő és generálkivitelező ZÁÉV Építőipari Zrt., nettó 3,5 milliárd forintért. A felcsúti milliárdos Mészáros Lőrinc és felesége közvetett érdekeltségébe került - az új Puskás stadion nettó 150 milliárdos kivitelezésében is részt vevő - ZÁÉV korábban egy lovardát és létesítményeit építette meg az egyetemnek 3,2 milliárd forintért.

Az EU hivatalos lapjában most közzétett közbeszerzési tájékoztató szerint az NKE már februárban szerződést között a ZÁÉV-vel a "Ludovika szárnyépület" átépítésére. Ebben az épületben működött korábban a Raoul Wallenberg szakképző iskola és gimnázium is, amely a Bárka Színházhoz hasonlóan az NKE terjeszkedésének esett "áldozatul", a szakképző iskolát és gimnáziumot a szülők és diákok tiltakozása ellenére elköltöztették, az épületet a kormány az NKE-nek adta.

A NKE 2012 januárjától jött létre a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem és a Rendőrtiszti Főiskola, valamint a Budapesti Corvinus Egyetem közigazgatás-tudományi karának csatlakozásával, azok jogutódjaként. A kormány 2012 májusában döntött úgy, hogy az NKE-t az egykori Ludovika Akadémia műemléki épületébe és az Orczy-parkban kialakítandó egyéb épületekben költözteti.

Az NKE-nek épített már a ZÁÉV mellett - a közbeszerzéseken szintén hasító - Market Építő Zrt. (sportcsarnokot a kiegészítő munkákkal együtt 6,3 milliárdért), a Magyar Építő Zrt. (oktatási épületet 6 milliárdért), a West Hungária Bau (WHB) Kft. az Épkar Zrt. közösen (oktatási épületet 7 milliárdért és kollégiumot 4,3 milliárdért). A WHB újította fel nyilvános közbeszerzés nélkül az NKE Ludovika téri főépületét is, ami 2014 márciusára készült el, 4,7 milliárd forintért.

A kiadásokat a központi költségvetés állja

A ZÁÉV a közelmúltban megnyerte a Magyar Építő Zrt.-vel közösen az állami tulajdonú Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. közbeszerzését is, amit a Városligetben tervezett új Néprajzi Múzeum és látogatóközpont kivitelezésére írtak ki, nettó 26 milliárd forintért.

A cég húzhatja fel az Újpesti Torna Egylet új jég- és curling csarnokát is, nettó 4,7 milliárd forintért (a szerződés előzetesen becsült értéke 2,2 milliárd forint volt), valamint Zalaegerszeg új városi uszodáját 8,9 milliárd forintért (itt az előzetesen becsült ár 5,6 milliárd forint volt).

A ZÁÉV újítja fel a Magyar Építővel közösen a kaposvári Csiky Gergely színházat is, a rekonstrukció több mint két éve tart, ez alatt a munka 400 millió forinttal, nettó 7,3 milliárd forintra drágult. A Testnevelési Egyetem új oktatási épületét is a ZÁÉV építi, 11,9 milliárd forintért (alvállalkozóként bevonják a Magyar Építőt), ez a beruházás 2017 tavasza óta tart.

A vállalat részt vesz a zalaegerszegi járműipari tesztpálya építésében is.