Bankbetétekbe, befektetési jegyekbe, gazdasági társaságokba, vállalati kötvényekbe és nem utolsósorban ingatlanokba fektetett tőkét a jegybank alapítványai révén. A Pallas Athéné Alapítványok összvagyona a tavalyi év utolsó negyedévében 274,8 milliárd forintot tett ki, amelyből 64,5 milliárdot jelentettek az ingatlanok.

Közel 23 milliárdos telek

Az alapítványok vagyonát kezelő Optima Befektetési Zrt. az értékes ingatlanok közül az idei évben értékesítette az úgynevezett Reno Udvar 7,5 hektáros területét - az ügyletről a Napi.hu elsőként számolt be.

A négy évvel ezelőtt 17,2 milliárd forintért megvásárolt területet - amelynek hivatalos elnevezése Budapest 13. kerület Váci út 160-168. - a Chi Fu Befektetési csoport vásárolta meg. A 60,4 százalékos tulajdoni részesedésért a 22,8 milliárdos ingatlanérték arányos részét fizették ki, ami azt jelenti, hogy több mint 3 milliárd forintos hasznot realizáltak az üzleten.

Ikonikus épület a Széll Kálmán téren

A múlt év végén adták el a Széll Kálmán téri - és még felújítás alatt álló - egykori Posta Palota épületét. A vevő itt az "anyacég" vagyis az MNB volt, amely 14 milliárd forintot fizetett az impozáns épületért. A Palotát évekkel korábban a Wing Zrt. adta el az MNB-nek 22,3 millió euróért - ez akkori árfolyamon 7,1 milliárd forintnak felelt meg.

Az átalakításra megközelítőleg 7 milliárd forint meg el, vagyis itt az alapítványok nem tettek szert nyereségre. Az épület 2021-ben lesz kész, ezt követően ide költözik a jegybank pénzügyi szervezetek ellenőrzésért és fogyasztóvédelemért felelős szervezete, de pénzmúzeum és kilátótorony is nyílik.

Befektetők a központban, ügyletek a budai Várban

Éppen egy éve adták el az egykori Luxus Áruház épületét. A Pallas Athéné Alapítványok a német-francia székhelyű AEW befektetőcégnek 5,8 milliárd forintos áron értékesítették a Vörösmarty téren álló műemléki épületet, a Kasselik Házat.

Az Optima Befektetési Zrt. által kezelt ingatlan négy évvel ezelőtt került a Pallas Athéné Alapítványok tulajdonába Somfai Róbert cégétől. Az Alapítványok ezen az ügyleten 750 millió forintos eredményt értek el.

Külön fejezetet érdemelnek a budai Várban levő jegybanki ingatlanok. Az egykori Óvárosháza épületének felújítása befejeződött - ennek költsége 8,7 milliárd forintra rúgott. Szintén itt található a II. Világháború során porig rombolt Hatvany-Lónyai villa, amelyet szerkezetkész állapotban vásároltak meg 3 milliárd forintért egy magánbefektetőtől. Ennek befejezése még körülbelül ugyanennyibe kerül majd - az átadást 2021 nyarára tervezik. Itt kiállítóteret és rendezvényhelyszínt terveznek.

Az Úri utca 72-es számú házban is felújítások folynak, amelyek befejezés határideje szintén 2021. A beruházás költsége 2,4 milliárd forint. Az avatás után itt egy nemzetközi kutatóbázist működtetnek majd.

Mi történt a belvárosban?

A pesti belvárosban, a Kálmán Imre utcában néhány héten belül adják át a felújított irodaház épületét. Erre, a korábban is így funkcionáló épületre 1,1 milliárd forintot fordítottak.

Egyelőre nem tiszta, hogy mi lesz annak az Andrássy úton levő értékes ingatlan sorsa,  ezt három éve vásárolták meg 14,9 millió euróért. Az Oktokon közelében levő Andrássy út 40-42. szám alatti házba tervezte korábban budapesti áruházát a HM áruházlánc, de az akkori tulajdonosokkal, a Mudura családdal végül nem tudtak megállapodni - azóta lakatlan és pusztul. Időközben kiderült az is, hogy az épületet birtokló Optima leányvállalatától, a Seven House Ingatlanhasznósító Kft.-től a GARDA alaphoz került.

Az alapítványok alá tartozó ingatlanos cégek, az Optimum-Alfa és az Optimum-Omega tavaly júliusban adták el két irodaházukat a Millenárison. A vételár 10,64 milliárd forint volt, mellyel az Alapítványok 532 millió forint nyereséget realizáltak. Az új tulajdonos egy Skygreen Buildings nevű kft., amit a hvg.hu szerint 2018 végén vásárolt meg a Green Ingatlanfejlesztő Befektetési Alap. Ez 2018 júliusa óta létezik, és az Equilor Alapkezelő Zrt. kezeli.

Az Optimum-Delta is megvált 21,35 millió euróért egy 2016-ban vásárolt, a Debreceni Innovációs Tudásparkban működő háromszintes irodakomplexumtól. Itt a CW1 Ingatlanfejlesztő Befektetési Alap volt a vevő, ez 2018 júliusa óta létezik, és szintén az Equilor Alapkezelő kezeli, ezen a befektetésen az Alapítványok 230 millió forint nyereséget realizáltak.

A Vízház Zrt.-t és a Várkert Bazár tőszomszédságában levő Ybl Vízházat (most épp Ybl Budai Kreatív Ház néven létezik) a Blue Ingatlanfejlesztő Befektetési Alap vette meg. Ennek szintén az Equilor a vezetője, és ugyanúgy Pillár Zsolt és Melis János töltenek be vezető tisztségeket, ahogy Skygreen esetében. Ezt az ingatlant 2016-ban lepusztult állapotban vásárolták meg az Alapítványok 10,5 millió euróért, felújítására 3 millió eurót költöttek. Az Ybl Budai Kreatív Ház képzőművészeti kiállító térként működik és éttermet is üzemeltet. Az ingatlan értékesítésén 480 millió forint nyereséget realizáltak.