Az eladó szerint mindhárom ingatlan kivételes lehetőséget kínál ingatlanfejlesztők és -hasznosítók számára.

Az 1900 körül neoreneszánsz stílusban épült Szabadság téri ingatlan (képünkön) az 1990-es évek végén lezajlott teljes felújítást követően a CIB Bank székházaként működött egészen 2013-ig, amikor a bank a földszinti bankfiók kivételével kiürítette (a fiók az eladás után visszabérlés keretében működik majd). A kifogástalan állapotú épület irodaként átalakítás nélkül is használható, de kiváló lehetőséget kínál lakóházzá vagy szállodává történő átépítésre is.

A budapesti Szabadság tér és az azt szegélyező házak helyén 110 évig egyetlen hatalmas épület állt - a Neugebäude, azaz az Újépület. Az 1786-tól 1814-ig épült ház II. József megbízásából készült, elkészülte után kaszárnya lett és az is maradt lebontásáig, 1897-ig. Az udvarán végezték ki többek között gróf Batthyány Lajos miniszterelnököt is. Az épület bontása utáni térrendezésre két pályázatot írtak ki 1891-1892-ben. A megvalósult tervet végül is nem a pályázat nyertese, Francsek Imre, hanem Palóczi Antal jegyzi.

A második világháborúban a ház nem nagyon sérült meg, így nem csoda, hogy rövidesen a Külügyminisztérium
és az Országos Árhivatal, azután a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium, később a Munkaügyi Minisztérium székháza lett, 1981-től pedig  a Tannimpex Külkereskedelmi Vállalat központja.

Az Inter-Európa Bank egyéves munka után 1989 karácsonyán költözött a ház teljesen felújított negyedik emeletére. A következő években szintről-szintre haladva kapta vissza régi fényét és egyszersmind vált korszerű bankszékházzá a Szabadság téri palota. A ház felújítását Podmanitzky-díjjal (1998), a tervezőt Ybl Miklós-díjjal (2000) tüntették ki - olvasható a bank honlapján.

E két ingatlan irányára együttesen nettó 18 millió euró

A bel-budai épület, mely egyike a környék átépítésre alkalmas igen kevés ingatlanának, korábban a CIB Bank II. kerületi, Medve utcai központjához közeli, kiegészítő irodaépületeként működött egészen a 2013-as kiürítéséig. Az épületet két egymással összeköttetésben álló, nagyjából egyforma méretű torony alkotja. Az egyik 2005-2006-ban épült, míg a másik - az 1960-as években készült torony - teljes átépítéssel iroda- vagy lakóépületté alakítható. Az ingatlan Buda központi részén, a Medve utca 25-29. alatt található. Az irányára nettó 6,5 millió euró.

A Medve utcai ingatlan

A CIB-csoport a Cushman & Wakefieldet bízta meg az ingatlanok értékesítésével. A három ingatlant kétfordulós pályázat keretében értékesítik. A nem kötelező érvényű ajánlatokat 2015 novemberének közepéig lehet benyújtani.

A második körbe továbbjutók 2015. december végéig küldhetik be kötelező érvényű ajánlataikat. A nyertes pályázók a tervek szerint 2016 márciusában vehetik birtokba az ingatlanokat.