Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. (KKBK) március 29-én elkészítette annak a hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzés összegzését, amelyet a "Kemény Ferenc Sportlétesítmény-fejlesztési Program keretében megvalósuló Budapesti Atlétikai Stadion teljes körű tervezésére" bonyolítottak le.

E szerint a budapesti Napur Architect Építészeti Iroda Kft. nettó 4 milliárd 723 millió forintért készítheti el a terveket. Csak e céggel tárgyaltak, ugyanis a stadion építészeti tervpályázatát tavaly szeptemberben ez az építésziroda nyerte meg (akkor az első helyezéssel hétmillió forintos díj járt).

A KKBK dokumentuma szerint a főváros IX. kerületében a Kvassay zsilip melletti telken, a Vituki volt telepén építenék fel az atlétikai stadiont, aminek befogadóképessége 15 ezer fő lenne, de a tervek szerint 55 ezer fősre bővíthető.

A stadion terveit vezető tervezőként a Napur Architect tulajdonosai, Ferencz Marcel István Ybl-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja és Détári György jegyzik. Az iroda tervezte többek közt a vizes vb-re felépített Duna Aréna uszodát, és megnyerte a Néprajzi Múzeum új épülete tervpályázatát is.

Az atlétikai stadion a Rákóczi híd pesti hídfőjétől délre fekvő, 15 hektáros területen épülhet fel, a telket a magyar állam 2014-ben 16,5 milliárd forintért vásárolta meg - írta korábban a Magyar Nemzet. A ferencvárosi területet a Wing Zrt. - a korábbi Wallis - adta el.

A kép forrása: kemenyferencprogram.org.