Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A múlt héten ezzel kapcsolatban Csehországban jártak az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) és a (Műemlékek és Műemlékhelyszínek Nemzetközi Tanácsa (ICOMOS) szakértői, akik azt vizsgálták, hogyan védi Prága vezetése a város történelmi központját, illetve, hogy az megfelel-e továbbra is az UNESCO világörökségi listáján való nyilvántartásnak.

A szakértők most jelentést dolgoznak ki prágai tapasztalataikról, amely az ICOMOS cseh nemzeti központja szerint legkorábban néhány hónap alatt készül el.

A misszió feladata az, hogy az UNESCO számára jelentést dolgozzon ki, amely 2020-ban kerül az illetékes bizottság elé. A jelentés alapján az UNESCO megvizsgálja, esetleg felvegye-e Prágát a veszélyeztetett világörökségi listára - nyilatkozta Josef Stulc az ICOMOS cseh nemzeti központjának alelnöke újságíróknak. Stulc szerint most még korai arról beszélni, milyen véleményt fogalmaznak meg a Prágában járt szakértők.

Hasonló kritika érte és vita kísérte a budapesti Kopaszi-gáton tervezett toronyház építését is. Ez azonban a magyar kormány döntése szerint megépülhet: kivételes lehetőséget kapott a Mol Nyrt., hogy felhúzhassa itt 120 méter magas székházát.

Feltételezhető, hogy a felhőkarcoló építési tervek, valamint az UNESCO korábbi figyelmeztetéseinek mellőzése miatt szigorodni fognak azok a feltételek, amelyek teljesítése alapján a prágai műemlékek, köztük a történelmi városközpont szerepelhetnek a világörökségi listán - állítja a műemlékvédelemmel foglakozó Arnika cseh civil szervezet szombati közleményében.

A Právo úgy tudja: az UNESCO az elmúlt években többször bírálta Prágát a tervezett felhőkarcolók miatt. A cseh főváros vezetése korábban nem vette figyelembe a bírálatokat, és csak diplomáciai nyomásra volt hajlandó engedélyezni a szakértők prágai vizsgálatait.

Szakértők szerint a pankráci felhőkarcolók legfeljebb 70 méter magasak lehetnek, hogy ne veszélyeztessék a belváros panorámáját. Ugyanakkor tény, hogy a például már majdnem elkészült Tower nevű épület magassága 104 méter. Hasonlóan magas épületeket terveztek a Pankrác melletti Kavcí hory és a központ melletti Zizkov negyedben is.

Arnika szerint súlyos probléma, hogy a cseh fővárosban hiányzanak az új építkezéseket megfelelő módon szabályozó komplex előírások, amelyek figyelembe vennék a történelmi műemlékek védelmét is. A kiszivárgott értesülések szerint az új városfejlesztési koncepció magas, illetve nagy tömegű épületek felépítését engedélyezné a belvárosban is.

Prága önkormányzata eddig a bírálatokat általában visszautasította és alaptalannak minősítette, s azzal érvel, hogy az elképzelésekről jelenleg még csak folyik a vita. A tavaly őszi önkormányzati választásokon hatalomra került Zöldek azonban azt ígérik, hogy a felmerült problémákkal foglalkozni fognak.

Prága történelmi városközpontja, az Óváros, 1992-ben került fel az UNESCO világörökségi listájára - írta az MTI.