Májusban számottevően (6 ponttal) emelkedett a rövid távú építőipari kilátásokat a rendelésállomány valamint a foglalkoztatási várakozások alapján egy számba foglaló építőipari bizalmi index értéke, ezzel a mutató historikus csúcsra jutott - közölte lapunkkal a GKI. A magasépítő cégek kilátásai javultak, a mélyépítőké lényegében nem változtak.

Az elmúlt három hónap termelési helyzetének megítélése májusban számottevően javult az előző hónaphoz képest (a szezonálisan kiigazított adatok alapján). E mutató, ha kevéssel is, de felülmúlta a felmérések során kapott eddigi legmagasabb értéket. Áprilishoz képest a nyers, azaz szezonálisan nem kiigazított adatok is érezhető javulást mutatnak.

Építőipari bizalmi index 2015-2018/GKI

Májusban a cégek 37 százaléka számolt be növekvő, 7 százaléka csökkenő termelésről, míg áprilisban ugyanez a két arány 27 és 7 százalék volt. Ebben a hónapban a magasépítők helyzetértékelése vált kedvezőbbé, a mélyépítőké enyhén romlott.

A rendelésállományok értékelése májusban igen jelentősen javult az előző hónaphoz képest a szezonálisan kiigazított adatok alapján. Ez a mutató is historikus csúcsra került. A nyers adatok is komoly pozitív változást jeleznek: a vállalkozások 42 százaléka érzékelte magasnak a rendelésállomány, 8 százalékuk szerint volt alacsony a mértéke. Ugyanez a két arány áprilisban 34 és 11 százalék volt. Májusban mindkét szakágazat értékelése javult áprilishoz képest.

A foglalkoztatási várakozások valamelyest javultak az előző hónaphoz képest, a szezonálisan kiigazított adatok alapján. Ugyanakkor a nyers adatok nagyon enyhe romlást tükröznek. Létszámbővítésre a következő három hónapban a cégek 26 százaléka, leépítésre százaléka készül, szemben az áprilisi 26 és 4 százalékkal.

Mi lesz az árakkal?

Az áremelési törekvések intenzitása a szezonálisan kiigazított alapján májusban az április szinten maradt, a nem kiigazított adatok kicsit gyengülő áremelési tervekre utalnak: az áremelést tervezők aránya az áprilisi 40-ről májusra 35 százalékra csökkent, miközben az árcsökkenésre számítóké 1-ről 2 százalékra
növekedett.

A munkaerőhiány már a cégek több mint kétharmadát sújtja, a termelés bővítését korlátozó tényező sorában különösen a nagyobb vállalatoknál (88 százalék), és a lakásépítő cégeknél (80 százalék) kiemelkedő az említési gyakorisága. A kapacitáshiány korlátozó hatása minden harmadik céget érinti. A laza vevői fizetések korlátozó szerepe csökkenőben van, de még is minden negyedik cégnek fejfájást okoz.

A magyar gazdaság rövid távú kilátásainak megítélése a válaszadó építőipari cégek körében májusban számottevően belül javult a szezonálisan kiigazított adatok alapján. A nyers, azaz szezonálisan kiigazítatlan adatok enyhe pozitív változást jeleznek: a derű- és borúlátók aránya májusban 35 és 6, áprilisban pedig 30 és 8 százalékot tett ki.