Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A lakásszektor 2016. évben elkezdődött élénkülése 2017 első negyedévében is folytatódott: 2061 új lakás épült, ez 47 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A megyei jogú városokban másfélszer, a többi városban kétszer annyi lakás épült, mint egy évvel korábban. Legdinamikusabb növekedés a községekben volt, több mint két és félszer annyi lakás épült, mint 2016  első negyedévében - írja első negyedévi, megyei összesítésében a KSH.

Budapesten a nagyobb építési beruházások eltolódásával összefüggésben fele annyi lakás épült, mint egy évvel korábban.

A megyék zömében a használatba vett lakások száma az országos átlag fölött nőtt, főként Zala és Hajdú-Bihar megyében. Ugyanakkor Somogy és Csongrád megyében kevesebb lakás épült, mint egy évvel korábban.

Országosan tízezer lakosra 2,1 új építésű lakás jutott. A mutató értéke továbbra is Győr-Moson-Sopron megyében volt a legmagasabb, az átlag 5-szöröse, azaz 11 lakás. A sort Borsod-Abaúj-Zemplén, illetve Nógrád megye zárta, ahol 0,2 lakás jutott tízezer lakosra, azaz a két szélső érték között ötvenötszörös a különbség.

Kép: Százezer lakosra jutó lakásépítés megyénként 2017 I. negyedév (KSH)

A százezer lakosonként épített új lakások számával, csakúgy mint tavaly, most is Győr-Moson-Sopron, Vas és Pest megye a toplistás, csak az első három közötti történt helycsere. Győr-Moson-Sopron 110 lakással most is az abszolút első, a második és a harmadik helyezett azonban helyet cserélt 2016-hoz képest. Ezúttal Vas megyében épült több - 72 - lakás 100 ezer lakosonként, Pest megyében pedig 39.

Budapest viszont kiesett a top 3-ból.  Míg 2016-ban az év során összesen 158 új lakás épült a fővárosban 100 ezer lakosonként, idén az első negyedévben mindössze 12, ami vélhetően a vállalkozói lakásépítés előretörésével függ össze, a nagyobb projekteknek több idő kell a megvalósulásra.

A lista végén állókhoz az első negyedévben becsatlakozott Heves megye is, százezer lakosonként Nógrád 2, Borsod-Abaúj-Zemplén 2, Békés 4,  Heves pedig 5 lakást épített. Azaz a két szélső érték esetében százezer lakosonként is ötvenötszörös a különbség a megyei teljesítmények között.

Az építési tervekről a KSH megállapítja, 2017 első negyedévében az építésügyi szakhatóságokhoz összességében 9525 egyszerű bejelentés érkezett, illetve új lakás építésére adtak ki engedélyt, ami 89 százalékkal több az előző év azonos időszakinál. A megyék többségében nőtt a bejelentett lakásépítések és a kiadott építési engedélyek száma, legnagyobb mértékben Zala megyében, ugyanakkor visszaesett Somogy megyében és gyakorlatilag nulla építést produkáló Nógrád megyében is volt még tere a csökkenésnek.